2024-2025 év tele kemény, metsző széllel köszönt el az Ürge-hegytől, amikor hárman – Timi, Csaba és Fefe – átvettük a Pátria pince, ahogy az öregek hívták, a Kunyik pince kulcsait. A présház homlokzatán az 1833-as évszám dacosan nézett farkasszemet az Etyeki dombság felől érkező hidegfronttal. A feladat egyszerűnek tűnt, de a felelősség súlya a Zsámbéki-medence fölé érkező fagyos légtömeggel együtt ereszkedett ránk: ápolni a patinás pince hangulatát és gondozni a mellette elterülő szőlőskertet. Ez a hely Bia szőlőkultúrájának egyik utolsó palimpszesztje.

A munka rögtön a metszéssel indult. A hideg belekapaszkodott a kabátunkba, miközben a tőkéket rövidcsaposra metszettük, néhol, kísérleti jelleggel, szálvesszőket hagyva, hogy lássuk, mit bír a fajta és a talaj: az Ürge-hegy „terroir”-ja. A kilátás azonban mindenért kárpótolt. A sorok végéről a Gerecse és az Etyeki dombság hullámai rajzolódtak ki, emlékeztetve minket, hogy az Etyek-Budai borvidék keleti, szellős peremén állunk.

Aszály és álmok

A tavasz nem a várt megújulást, hanem az első csalódást hozta. A sorközöket gondos tervezéssel méhlegelőnek alkalmas magkeverékkel vetettük be, vizionálva a zümmögő élettel teli kertet. A klímaváltozás azonban nem ismerte a naptárunkat: a tavaszi aszály miatt a kelés szórványos lett. A sorok végén álló öreg diófák árnyékába tervezett három méhcsalád beköltöztetése álom maradt, virágpor és nektár híján nem tehettük ki őket az éhezésnek. Ehelyett jöttek az őzek. A kora tavasszal fakadó zsenge hajtások ellenállhatatlan csemegének bizonyultak számukra, mintha csak tudták volna, hogy a figyelmünk a méhlegelő kudarcára és a fiatal leveles hajtások között settenkedő kórra összpontosul.

Reggeli zöldmunka, július

A fekete rothadás árnyéka

Májusban a munka ritmusa felgyorsult. Elkezdődött a zöldmunka, amit a nyár folyamán még háromszor kellett megismételnünk. Júliusra a hőmérő higanyszála tartósan 35 fok fölé kúszott; a fürtritkítást már ebben az embert próbáló hőségben végeztük, közben a levegő szinte vibrált a sorok között.

Kezdetben az ökológiai gazdálkodás elveihez ragaszkodtunk, bio vegyszerekkel indítottuk a védekezést, de a természet 2025-ben tanulságos leckét adott. Egy olyan betegség ütötte fel a fejét, amellyel az Ürge-hegyen korábban senki sem találkozott: a fekete rothadás (Guignardia bidwellii). A biológiai szerek és módszerek hatástalannak bizonyultak, a fertőzés pedig könyörtelenül terjedt.

A fekete rothadás levéltünete

Döntést kellett hoznunk: végignézzük a kert pusztulását az elveinkhez ragaszkodva, vagy megmentjük a termést. Fájó szívvel, de beáldoztuk az ökológiai álmunkat, és komolyabb, felszívódó vegyszerekhez nyúltunk. A szakmai kíváncsiság azonban erősebb volt a kétségbeesésnél. Mikroszkóp alá tettük a fertőzött leveleket és amit láttunk, az egyszerre volt rémisztő és lenyűgöző: a szaporítóképletek, a piknidiumok látványosan tárultak fel a lencse alatt, mintha egy idegen civilizáció bázisai lennének a levél szövetében.

Teljes menetfelszerelésben, július

Harc az elemekkel és a vadvilággal

A fekete rothadás után nem lélegezhettünk fel. Később egy élettani betegség, a kocsánybénulás jelentkezett. Mire azonosítani tudtuk a magnéziumhiány okozta tüneteket, a fürtök egy részének leszáradását, már szinte késő volt. A keserűsós levéltrágya már csak a további romlást tudta megállítani, a kárt nem fordította vissza. És mintha a mikrobák támadása nem lett volna elég, szeptemberben megérkezett a "nehéztüzérség". A vaddisznók, láthatóan nagy élvezettel, a két szélső sort szemelték ki maguknak, módszeresen dézsmálva az érő fürtöket, később természetesen a belső sorokra is rájártak.

Fürtkocsány bénulás

A természet nem csak elvett. A küzdelmes hétköznapok közepette apró csodák emlékeztettek minket arra, miért is csináljuk. Egy fekete rigó pár a legnagyobb nyugalommal fészkelte be magát az egyik szőlőfürt szomszédságába, védettséget remélve a levelek között. A kerti kapunál pedig egy darázskolónia vert tanyát. Csaba saját bőrén tapasztalta meg a birtokvédelmi ösztönüket, amikor egy óvatlan kapucsapkodás után csipkelődve jelezték neki: itt ők is laknak.

A szüret és a pince csendje

A vadkárok miatt nem várhattunk tovább. Bár a technológiai érettség még engedett volna egy-két hetet, szeptember közepén, kényszerűségből elindítottuk a szüretet. Először a fehérszőlő, az Andor került a puttonyba, majd egy héttel később a kékszőlők: a Pinot regina és a Caberson.

A hűvös pincébe érve a kinti hőség és a vadak zaja elült. Itt már a precizitásé volt a főszerep. A szőlő, a viszontagságok ellenére, meglepően finom és aromás volt. Tanakodtunk, mi legyen a sorsa, végül a kísérletező kedv győzött.

Az Andor feléből egy tiszta, reduktív fehérbort készítettünk, a másik feléből pedig narancsbort (Amber wine), héjon erjesztve. A kékszőlőkből vörösbor és rosé született. Nem bíztuk a véletlenre: naponta ellenőriztük az erjedő must hőfokát, hűtöttük a tartályokat, a narancsbort és a vöröset naponta kétszer csömöszöltük, hogy a héjból minden értékes anyag kioldódjon.

A pince belsejében, november

A padon

A szüreti hajtás után, amikor a borok már a hordókban és tartályokban pihentek, eljött a pillanat, amiért az egészet elkezdtük. Kiültünk a présház előtti padra.

A narancsbor ígéretesnek tűnik: hozza a kategória fanyar, komplex jegyeit, de egy váratlan, kellemes muskotályos beütéssel fűszerezi meg az élményt. A legnagyobb meglepetést azonban a rosé okozta: illata a meggyet és a málnát idézi, friss, gyümölcsös karaktere miatt már most a baráti kóstolók kedvence. A vörösbor még zárkózott, lassan, méltóságteljesen tárja fel magát.

Ahogy ott ültünk, és kóstolgattuk a saját kezünk munkáját, az Ürge-hegyen sétáló emberek néha megálltak vagy szomszédok érdeklődve kijöttek a portájuk elé. Szóba elegyedtünk velük, kínáltuk őket, meséltünk a fekete rothadásról, a vaddisznókról, a rigófészekről. Ezekben a percekben, a lemenő nap fényében, közben a Gerecse sziluettje távolba veszett, átéltük azt, amit kerestünk: a régi idők hangulatát, a természettel való küzdelmes, de mégis harmonikus együttélést. A 2025-ös évjárat nem a mennyiségről szólt, hanem a túlélésről és a tanulásról, a poharunkban lévő bor zamata ettől lett kerek igazság: in vino veritas.

Az Andor és a Pinot regina borok mustrája a Lipka pincében,november

Tuulella Sisustetaan: Biai buzdító bordal

Igyuk vígan Bia borát!

Nyakaskőnél míg mámorát

Ízleljük a Pannon tájnak,

Fenyvesében nymphák várnak.

Andort libbenőn keresik,

Pinot reginát érlelik.

S őzek lopva mind élvezik

Őszi fürtök hűs nedveit.

Dalos kedvű bormesterek

Kóstolgatják mit szeretnek:

Dionysos vágyott álmát

Pince borostyános titkát.

A piknidiumok éve