Életről, halálról, elmúlásról
November első napjai melankóliával töltik meg a levegőt. Mécsesek, temetői virágok, sötétség, hideg mindenhol. Nemcsak elhunyt szeretteinkre emlékezünk ilyenkor, hanem arra is, hogy az élet véges, az elmúlás szüntelenül velünk van.

Ez persze sokszor nem tudatosul bennünk, hanem inkább valamilyen megfoghatatlan szorongás és nyugtalanság formájában tör ránk, és olyan érzéseket hozhat magával, mint a megbánás, a bűntudat, a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság és a felháborodás, hogy eldobható bábuk vagyunk az élet hatalmas körforgásában. Ki fog ránk emlékezni? Tudunk-e valamit hagyni magunkból az utókornak? Miért születtünk meg egyáltalán, ha meg kell halnunk? Nem akarok elmenni.
Irvin D. Yalom amerikai orvos, pszichoterapeuta Szemben a nappal című könyvét az elmúlásnak, az élet végessége témájának szentelte, és főként annak az óriási, mindenkiben ott bújó kérdésnek, hogy hogyan lehet szembenézni a halállal.
Yalom úgy vélekedik a halandóságról, hogy az az emberi létezésünkkel együtt adatott számunkra, és az emberi tudatosság az, ami a fő problémát okozza. A öntudat különböztet meg minket a többi élő fajtól, az ösztönök puszta követésétől. Ez tesz minket emberré. Ez az ajándék azonban együtt jár egy kitörölhetetlen, elfeledhetetlen információval: az élet véges, ami van, el fog múlni, meg fogunk halni.
A csecsemő az egyetlen, aki mentes ettől a tudattól, de ezt már nem mondhatja el magáról a gyermek, a fiatal, az idős, a beteg, az egészséges, a nő, a férfi, a szegény, a jó módban élő.
Hogyan enyhíthetjük az elmúlás tudatának nehézérzését?
Yalom az ősi görög filozófiához fordult gyógyírért a halálszorongás ellen, és próbált számunkra is enyhülést nyújtani ezek összegzésével, hogy harmonikusabb és békésebb életet alakíthassunk ki magunknak. Epikuroszra, az athéni filozófusra támaszkodik, aki úgy gondolta, hogy szenvedésünk gyökere a szüntelenül jelen lévő halálfélelem. Szerinte az elkerülhetetlen halál tudata megzavarja az élet élvezetét, és megkeserít minden örömöt.
Epikurosz úgy tartotta, a lélek atomokból áll, amely a test megsemmisülésével felbomlik, szétszóródik a világban. Nem kell tartanunk további szenvedéstől. Így emlékeztet minket arra, hogy életünk célja nem a túlvilágra való felkészülés, hanem örömöt, boldogságot és értelmet lelni a jelenben.
A halál végső semmissége
„Amíg mi vagyunk, a halál nincs jelen; amikor a halál jelen van, mi nem vagyunk." Epikurosz szerint, mivel a halálban nincs tudat, nincs érzékelés sem, így nincs szenvedés sem. Fizikailag lehetetlen, hogy szenvedjünk, már nem leszünk ott, hogy fájdalmat, szomorúságot, gyászt, rettegést, nélkülözést éljünk át. Nincs mitől tartanunk. Amíg viszont vér folyik az ereinkben, és levegő tölti meg a tüdőnket, az élet a miénk.
A szimmetria elve
A szimmetria elve a születés előtti és a halál utáni nemlét szimmetriáját jelenti, miszerint nincs okunk félni a halál utáni nemléttől, hiszen az megegyezik azzal a nemléttel, ahol születésünk előtt voltunk. Egyensúlyt, biztonságot, egyfajta hazatérés-gondolatot adhat ez, emlékeztetve az élet körforgására.
Yalom gyógyírként veszi a 19. századi német filozófus, Schopenhauer aforizmáit is az emberi természetről. Az élet értelme és a haláltól való félelem kéz a kézben járhatnak. Az alábbi három bölcsesség segíthet nekünk átértékelni, mit tartunk igazán fontosnak az életben.
Mi az ember?
Ez a tétel arra tanít minket, hogy a legfontosabb az, milyen emberek vagyunk legbelül. Az élet céljának az egészség, lelkiismeret és a szellemi gazdagság kultiválását tűzi ki. Schopenhauer szerint belső világunkon keresztül tapasztaljuk meg a külső világot, így az minél színesebb, annál több békét, boldogságot, nyugalmat függetlenséget és kiegyensúlyozottságot hozhat számunkra a mindennapi életben.
Mit birtokol az ember?
Az emberi alapszükségletek kielégítése prioritás mindannyiunk számára, és ehhez bizony szükségünk van anyagiakra. Schopenhauer szerint azonban a vagyon, a gazdagság birtoklásának vágya lidércfény: minél többet birtokolunk, annál többre vágyunk, igényeink és vágyaink csak növekedni fognak, ami folyamatos kielégítetlenséghez, aggodalomhoz, további vágyódáshoz vezet. Szerinte nem érdemes ebben keresni az élet boldogságát.
Mit képvisel mások szemében az ember?
Schopenhauer szerint fájdalmas hiba – amit sokan elkövethetünk – a folyamatos aggódás, hogy mit gondolnak rólunk mások, vagy inkább, amit hiszünk, hogy gondolnak rólunk mások. Saját életünk és saját boldogságunk sokszor ennek függője lesz. Rang, hírnév, megbecsülés, melyekért annyian dolgozunk életünk során: a filozófus szerint mind egyfajta illúzió.
Yalom a könyvében kiemeli a tovagyűrűzés gondolatát.
Tovagyűrűzés
Mint ahogy a vízcsepp apró hullámokat indít el maga körül, mi is képesek vagyunk egymásra hatni. Bár halhatatlanok nem lehetünk, magunk után hagyhatunk parányi mozzanatokat, melyek tovább élnek valakiben pár percig, napig vagy évig. Legyen az egy mosoly az utcán, ami feldobja valaki napját; legyen az egy becenév, amit az osztálytársunknak adtunk, és most az unokái is így emlegetik; legyen az a kedvesség és elfogadás, ahogyan társainkhoz viszonyulunk, vagy egy jó recept, amit mindenki elkér tőlünk. Mind-mind mennek tovább, hatnak a másikra, szétszórva minket így vagy úgy, megörökítve minket még egy kis ideig ebben a világban.
Engedjük meg magunknak a létezés örömét. Kapcsolatfelvétel: [email protected]
Források:
Yalom, I. D. (2008). Staring at the sun: Overcoming the terror of death. The Humanistic Psychologist, 36(3–4), 283–297.
Yalom, I. D. (2010). Staring at the sun: Overcoming the Terror of Death. John Wiley & Sons.