Miért éppen ő? – A biai mérnök, aki túlélte Matuskát
Idén nyáron az ország területének több mint 90 százalékán volt közepes vagy annál súlyosabb aszály, a Velencei-tó kis híján kiszáradt, a Balaton vízszintje rendkívül lecsökkent. Az, hogy mennyi víz párolog el egy szántóföldről vagy egy tóból, napi problémává vált mindannyiunk számára. De volt, akinek már hatvan éve is az volt. Bián született – kétszer, mert azon a vonaton ült, amelyik alatt Matuska Szilveszter felrobbantotta a Viaduktot.
Vladár Endre 1888. szeptember 24-én látta meg a napvilágot Bián, a nagycsepcsényi és muthnai Vladár család sarjaként. A budapesti Műegyetemen szerzett gépészmérnöki oklevelet 1910-ben, és rögtön a mezőgazdaság felé fordult: rövid debreceni gyakornokoskodás után 1911-től a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia műszaki tanszékén dolgozott tanársegédként, majd 1917-től rendkívüli, 1926-tól rendes tanárként. 1917-ben bízták meg a tanszék és a hozzá tartozó Gépkísérleti Állomás vezetésével.
Ez a megbízás tette azzá, akivé vált. Akkoriban a magyar mezőgazdaság éppen csak ismerkedett a gépi erővel, és senki nem tudta megmondani, melyik eke vagy cséplőgép mit is tud igazán. Vladár mérni kezdett: műszereket, dinamométereket tervezett a gépek vizsgálatához, gépversenyeket és összehasonlító bemutatókat szervezett, és közben szorgalmasan publikált. A gépszántás mezőgazdasági, gépszerkesztési és gyártási szempontból (1913), a galántai nemzetközi szántógép-bemutatóról szóló jelentése (1915), a Mezőgazdasági gépiparunk fejlődése (1917) vagy A cséplési szemveszteség vizsgálati módszerei (1933) mind ugyanazt a szemléletet mutatják: ne higgyünk a gyártó szórólapjának, mérjük meg!
A „második” születésnap
1931. szeptember 13-án éjjel, 0 óra 20 perckor felrobbant a Bia és Torbágy közötti Viadukt a Bécs felé tartó nemzetközi gyorsvonat alatt. A mozdony és hat kocsi a mélybe zuhant, huszonketten meghaltak, tizenheten súlyosan megsérültek. A vonaton – minden bizonnyal magyaróvári munkahelye felé tartva – ott ült Vladár Endre is. Sértetlenül szállt ki abból a szerelvényből, amely a szülőfaluja határában szakadt le a völgybe.
Fennmaradt róla egy fénykép a helyszínről. A gazdasági akadémiai tanár a rendőröknek magyarázza, mit élt át és hogyan menekült meg. Mellette pedig – ugyancsak túlélőként, bécsi részvénytársasági igazgatóként bemutatkozva – ott áll Matuska Szilveszter, aki azt adja elő, hogy egyedül maradt életben az egyik kocsiban. Valójában ő robbantotta fel a hidat. Vladár persze nem tudhatta, kivel osztozik a rendőrség figyelmén.
Balaton, vízgazdálkodás, párolgás
1931-ben (más forrás szerint 1932-ben) Vladár Endrét áthelyezték Keszthelyre, a Gazdasági Akadémia műszaki tanszékének élére, ahol nyugdíjazásáig, 1949-ig dolgozott. A géptan mellett fizikát, geodéziát, matematikát és agrometeorológiát is tanított, és élete második felében egyre inkább az utóbbi felé fordult. Talán nem függetlenül attól, hogy közben odaköltözött a tó mellé. A gépműszerek után a meteorológiai műszerek fejlesztése kötötte le, és foglalkoztatni kezdték a Balaton és környéke időjárási kérdései.
Ebből a fordulatból született két olyan munka, amelyet ma másképp olvasunk, mint hatvan éve. A Piche-féle párolgásmérő elmélete és tökéletesítése (1964) egy egyszerű, mégis alapvető eszközről szól: arról a kis üvegcsöves szerkezetről, amellyel a levegő párologtató képességét mérik. Vladár nem érte be azzal, hogy használja: elméletileg is végigvitte, hol pontatlan, és hogyan lehetne jobb. Utolsó műve, A Balaton áramlásai különös tekintettel a keszthelyi öböl iszaposodására már csak halála után, 1968-ban jelent meg. Hogy hogyan mozog a víz a tóban, és mi rakódik le a Keszthelyi-öbölben, azóta is visszatérő kérdés – a tartós hőség és a csapadékhiány miatt idén nyáron különösen.
A biai mérnök, Vladár Endre Keszthelyen hunyt el 1967-ben. A biai ősz kétszeresen írta be magát életrajzába: egyszer szeptember 24-ére, amikor megszületett, egyszer pedig szeptember 13-ára, amikor a Matuska-merénylet túlélőjeként megmenekült a tragédiából.
Fotó: Biatorbágyi Értéktár Facebook-oldala