Miért éppen ő? – Rosenbach János
A tanító, aki énekkart, olvasókört vagy épp tőkealapot szervezett.

„Szabadságon egész működése alatt nem volt.” Ez a mondat áll abban az igazolásban, amelyet 1933-ban, nyugdíjba vonulásakor állítottak ki Rosenbach Jánosnak. A torbágyi kántortanító negyven évig megszakítás nélkül tanította a falu gyerekeit – közben szövetkezetet, olvasókört és temetkezési egyletet alapított, kórust és zenekart vezetett, gondoskodott a szegények tanításáról, és kiadta a falu német egyházi énekeit.
A család története maga is történelmi regény: ősei még II. Lipóttól kaptak bárói rangot, az elszegényedett utódok azonban a 19. században a néptanítói pályát választották. Pályája nagy múltú iskolához kötötte: Borovszky Samu vármegyei monográfiája szerint a torbágyi tantermek 1710-ben, 1869ben és 1907-ben épültek – az utolsót már Rosenbach tanítóskodása idején adták át.
Már nagyapja, Rosenbach Xavér is Torbágyon tanított, később a biai járás főszolgabírója lett. Apja Perbálon volt tanító, János is ott született 1872. november 7-én. 1893 szeptemberében érkezett Torbágyra a kalocsai tanítóképző elvégzését követően; fél évvel később már kántortanítóként szolgált. 1894-ben megnősült, három lánya született.
Az iskola falain kívül legalább annyit dolgozott, mint a katedrán. 1895- ben az ő irányításával jött létre szövetkezetként az Önsegélyező Egylet, amelynek könyvelését is vitte. 1904-ben olvasókört, 1907-ben a környező falvakra is kiterjedő Temetkezési Egyletet alapított, amelynek titkára lett – ezeket évtizedekig vezette. Az énekkarokat és a fúvószenekart bemutatókra készítette fel. 1909-től igazgatótanítóként irányította az iskolát, emellett az iskolaszék jegyzője, a népművelési bizottság és a Levente Egylet alelnöke is volt.
Az iskolaalap – azért, hogy a szegények is tanulhassanak
A 19–20. század fordulóján sok falusi népiskolában – így Torbágyon is – figyeltek arra, hogy a rászoruló gyerekeket segítse a közösség. Ezért működött az iskolaalap, amelyet jellemzően az iskolaszék vagy az egyházközség kezelt, a könyveit az iskolaszék jegyzője vezette. Az adományokból, hagyatékokból és jótékony rendez vények bevételeiből összegyűjtött pénzalap tőkéjét takarékpénztárban helyezték el, és csak a kamatát költötték el. Ebből jutalmazták tanév végén a szorgalmas diákokat, és ebből vettek tankönyvet, ruhát a szegény családok gyerekeinek.
Torbágy akkoriban német ajkú falu volt. Rosenbach gondot fordított a magyar nyelv tanítására, de arra is ügyelt, hogy a sváb hagyományok ne merüljenek feledésbe. 1906-ban Kirchen-Lieder címmel kiadta a faluban énekelt egyházi dalokat – egyházmegyei jóváhagyás nélkül. A kötet máig Biatorbágy szellemi örökségének fontos darabja.
Az első világháborúban, 1915 novemberétől népfelkelő hadnagyként a hadtápvonalon szolgált Dalmáciában és Galíciában. Hazatérve, 1919 januárjában ifjúsági egyletet alapított, és gondoskodott a szegény tehetségekről is.
Hadikölcsön és szegény iskolások
A Monarchia a háborút nagyrészt belső kölcsönökből finanszírozta. Az egyházközségeket, iskolaszékeket és egyesületeket sok helyen hatósági nyomással kényszerítették, hogy alaptőkéjüket hadikölcsönkötvénybe fektessék. A vesztes háború és a Monarchia felbomlása után ezek a kötvények gyakorlatilag elértéktelenedtek. Emellett a korona már a háború alatt sokat veszített az értékéből, de 1919 és 1924 között teljesen elinflálódott, ami minden koronában tartott megtakarítást, takarékbetétet szinte nullára olvasztott. Egy háború előtt jelentősnek számító koronás iskolaalap így addigra már csak néhány pengőt ért. Rosenbach ezért Torbágyon feltöltötte és újjászervezte az iskolaalapot – egy új adományozó, Gonda Ármin biai gyógyszerész segítségével. Az alapot róla nevezte el.
Munkáját 1930. augusztus 20-án, Klebelsberg Kunó minisztersége idején miniszteri elismeréssel jutalmazták „lelkes és odaadó tanítási eredmény miatt”. A nyugdíjazáskor kiadott igazolás szerint feddhetetlen életével tanítványainak és a falu egész lakosságának példát mutatott. Az igazgatói pálcát veje, Fedák József vette át, a katedrát később lányai és unokái is örökölték.
Nyugdíjasként sem pihent: vonószenekart szervezett, amely színdarabok zenei aláfestését adta. 1955. január 24-én hunyt el Torbágyon. Emlékét ma utcanév őrzi.
Portré: biatorbagy.hu, Szűz Mária neve templom (Torbágyi templom): Fortepan / Schermann Ákos / Schermann Szilárd