Verbális polgárháború és személyes lelkiismeret

Maronics Anna: Tamás, mikor és miért született meg a döntés a kilépésről? 

Tavaly tavasszal kiújult egy korábbi súlyos betegségem, komoly kezeléseken estem át. Ekkor átértékeltem a feladatokat és a prioritásokat; aztán nyáron beadtam hivatalosan a kilépési kérelmemet. Szeptemberben született egy megállapodásom a választókerületi elnökkel (dr. Czuczor Gergely), hogy a választási kampány előtt és alatt a kérdést jegeljük. Részemről ez egy utolsó hozzájárulás volt korábbi politikai közösségem munkájához – annyi lojalitás volt bennem, hogy a legérzékenyebb időszakban ne okozzak problémát. Most viszont ez a kötelem már nem köt – így a napokban papíron, hivatalosan is kiléptem a KDNP-ből és a Fideszből is.

M.A: És miért? Így a választások után ennek a kérdésnek mindenki számára van relevanciája, de egy régi (2022 óta) Fidesz-tag számára talán még fontosabb, hogy tisztázza magában: mi volt a gond a Fidesszel? 

Már tavaly is érezni lehetett, hogy verbális polgárháború zajlik az országban. Hatos Pál, a kiváló történész ezt hideg polgárháborúnak minősítette, és közel százéves hagyományt is tett mellé. Ilyenek vagyunk, már legalább 100 éve ezt csináljuk egymással a közbeszédben. Ez számomra személyiségidegen, nem vagyok alkalmas az ilyen típusú kommunikációra. Felismertem, hogy akkor használok a legtöbbet a városnak is, ha ebben nem veszek részt. 

M.A: Mekkora a szakadék az országos politika és a személyes ismeretségeken alapuló helyi politika között? Hogy lehet, hogy helyben nincsenek – vagy legalábbis kisebbek és nem olyanok – a lövészárkok? Ebben Biatorbágy különleges?

Abból a szempontból unikális a nálunk lévő gyakorlat, hogy ekkora nagyságú településeken zömmel a klasszikus pártpolitika vert gyökeret, hiszen nagy létszámú városokban az emberek már nem ismerik személyesen a jelölteket, és sokan zászlókra szavaznak, nem arcokra. Ebből következően frakciók vannak és frakciófegyelem. Anno Tarjáni István idején mi is frakciófegyelemben végeztük a munkánkat. De én alapvetően az ős KDNP-ből jövök, a rendszerváltás utáni első polgármester, dr. Palovics Lajos csapatából, ahol egy sokkal oldottabb, polgári légkör és politizálás volt a jellemző. Palovicsnak sikerült teljesen eltérő nézetű embereket összekovácsolnia. Az volt az alapelve, hogy egy ekkora településen ügyek mentén politizálunk, nem szekértáborok és pártpolitika nyomán. Igyekszem ezt az utat követni. 

M.A: Tagja volt a Gödör-ügyet vizsgáló bizottságnak is. Ahogyan annak a testületnek is, amelyik megszavazta a döntéseket, amelyeket vizsgált. Nem volt ez meghasonlott helyzet?

Nem, mert ezt a kérdést már az önkormányzati választási kampányban mérlegre kellett tennem, amikor 2024 elején számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy ez a történet finoman szólva elakadt. Egyrészt megrekedt, másrészt egyre gyanúsabb és egyre inkább feszültségeket okozó ügyeket lehetett sejteni a háttérben. Egyszerűen nem lehetett rávenni a beruházót arra, hogy dolgozzon. Ezért alpolgármesterként azt javasoltam, hogy indítsunk pert, mert itt nagy bajok vannak. Az ügyben jártam állami szerveknél – a beruházóval (a győri Kosárlabda Akadémia – szerk.) Menczer Tamás országgyűlési képviselőnknél is, aki nekem adott igazat, és nyomatékosan kérte, hogy a vállalkozó végezze el a munkáját –, de hiába. Az volt a gyanúm, hogy a fedezetet – amiről akkor még azt hittem, hogy megvan – a győriek más beruházásokra készülnek elkölteni, és a perrel ezt a nyulat akartam kiugrasztani a bokorból. Más kérdés, hogy a per a saját hibánk miatt elbukott. A vizsgálóbizottságban én az ügy egész kronológiáját, ha tetszik kórtörténetét összeszedtem. Ebből az is kiderült, hogy naivitás terén a korábbi testületben némelykor mind ugyanolyan szinten álltunk, több kardinális kérdésben egyhangú döntéseket hoztunk. A bizottságban végzett munkámról egyébként Tarjáni István is tudott. Személyes meggyőződésből végeztem ezt a feladatot, mert azt gondolom, hogy meg kell nézni, mi az, amit elrontott a korábbi testület. Fontosak a részletek, mert akkor van baj, hogyha valakit politikai okokból próbálnak fekete színben feltüntetni, és nem az ügy alapján mérlegeljük, hogy ki, mit és milyen mértékben vétett. Itt minimálisan azt lehetett látni, hogy az önkormányzat mulasztott, mert nem ellenőrizte megfelelően a vállalkozót. Részben ennek a következménye, hogy most futni kell a pénz után.

M.A: Sokakban felmerülhet: most azért száll ki, mert nem akarja vállalni a múlt hibáit, másokra hárítja azokat?

Nem az az oka annak, hogy én most kilépek az országos politikából, hogy nem akarok felelősséget vállalni a Tarjáni-időszakban előkövetett hibákért. A rossz döntések zömét én is megszavaztam, én is felelősséggel tartozom ezekért. De azt gondolom, hogy a városnak érdeke, hogy ezek az ügyek pontosan és tisztán láthatók legyenek. Nem lenne jó, ha címkézés lenne belőle, és bármely ügy miatt egész közösségeket bélyegeznénk meg. 

M.A: Akkor ezen logika mentén a kilépés után is fideszes képviselő marad majd a biatorbágyiak szemében?

Biztos vagyok abban, hogy akad a városban olyan, aki a párttagságon túl is meg tudja ítélni a településért végzett munkámat. Az önkormányzati választás után sokan tanácsolták azt, hogy most már tegyem félre a kampányt, és a város egészének érdekét tartsam a szemem előtt. Én most arra koncentrálok, hogy teljesítsem ezt az elvárást, és 2029-ig minél többet tudjak letenni az asztalra. Emellett nem akarom megtagadni azt sem, amit a múltban – több csapat tagjaként – tettem. Nem vagyok az sem, akit megszáll a hirtelen felismerés, és az aktuális új vezetés kegyeit keresi, nem változtatok a meggyőződésemen. 

M.A: A napraforgók?   

Igen, minden váltásnál jelentkeznek ilyen személyiségek. Ezeket a címkéket – napraforgó, áruló – már én is megkaptam, de nem érzem magam annak. Mint ahogy mindenkivel, a korábbi politikai közösségem tagjaival, szimpatizánsaival is szívesen együttműködöm, de szigorúan csak ügyek mentén, Biatorbágy egésze érdekében. Az országot tekintve is úgy gondolom, hogy nemzeti oldal csak egy van, és abba mindenki beletartozik. Nem vagyok képes megtenni azt, hogy több millió honfitársamat kitagadjam a lelkemben azért, mert másképp vélekednek, más a politikai véleményünk és attitűdünk. Így kellene tennem közeli ismerőseimmel vagy akár a fiatalabb családtagjaimmal is? Én nem ehhez vagyok szokva. Olyan családban élek, főleg a feleségem révén, amelyik több nemzetiségű, több országból származó embereket tömörít a családi asztalnál, több nyelven, többféle nézettel élünk együtt, és általában a legkisebb közös többszöröst keressük. Én ezt tanultam a helyi politikában, és ezt tanultam az újságírásban is, amikor a Magyar Nemzet 1996−2000 közötti időszakában egy sokszínű és sokféle gondolkodású szerkesztőségében dolgoztam. Amikor átgondoltam, hogy számomra mi a fontos, világossá vált, hogy nekem ezek a legfontosabbak.

M.A: Unger Anna mondta nemrég egy beszélgetésben (Elemző, Partizán, április 17.), hogy most vissza kell kapnunk a magyar nyelvet is. A felelősségre vonás nem megtorlás. Az elszámoltatás nem bosszú. A propagandista nem újságíró. A tény nem vélemény. A tudás nem hit. A háború nem béke. A szabadság nem szolgaság. A tudatlanság nem erő. Mit gondol, menni fog?

Picit pesszimistább vagyok ezen a téren… Magyarország több mint száz esztendeje zászlók, táborok, színek mentén polarizálódik. Drukkolok, hogy most ne így legyen, de erős félelmeim is vannak, hogy ez az alap sokat nem fog változni. 

M.A: Mi kell ahhoz, hogy változzon?

Az, hogy a most hatalomra jutottak átlépjenek a saját árnyékukon, és a hatalmi logikával szemben olyan közigazgatási rendszert vagy választójogi törvényt dolgozzanak ki, amelyik az arányos képviselet felé egy nagyon komoly lépést tesz. A hatalom logikája viszont alapvetően nem ezt diktálja. Ha valaki beleül egy kész rendszerbe, ami ráadásul segítette még a választáson is, hogy erős hatalmon legyen, onnantól kezdve kétséges, hogy aki oda került, az túl tud-e lépni ezen a logikán, és meg tudja-e tenni azt, ami adott esetben az ellenfelének is kedvezhet. Ha ez megtörténik, akkor léptünk egyet Európa felé.

M.A: A mandátuma megmarad most a biatorbágyi testületben? Nem kell visszaadni a pártnak?

Mivel a mandátumom a Fidesz listája alapján keletkezett, így fölmerülhet kérésként, hogy adjam vissza. Ugyanakkor azt gondolom, hogy megdolgoztam érte – ráadásul 1998 óta. És szeretnék is élni ezzel a lehetőséggel. Az önkormányzati választásokon közel 2700 ember szavazott rám. Talán ez megalapozza a jogomat arra, hogy továbbra is dolgozhassam értük képviselőként. Ha fölmerülne ez a kérés, akkor ez lesz a válaszom. 

fotó: Beöthy­Molnár Benedek