Viadukt SE - Hol van a 120 millió?
A Viadukt SE, Biatorbágy legnagyobb sportegyesülete súlyos pénzügyi botrány középpontjába került, miután 2024 végén kiderült, hogy 120 millió forintos - kamatokkal 150 milliós - hiány keletkezett a gazdálkodásában. Dr. Cserniczky Tamás, az egyesület elnöke, aki 22 éve vezeti a szervezetet, részletesen beszélt a Körkép BiatorbágyOn Magazinnak a történtekről, a hibákról és a következményekről. Az interjúból az is kiderül, mennyiben érzi magát felelősnek a történtekért.

A probléma gyökere egy 2019-2020-as TAO-pályázat a röplabda szakosztálynál, amellyel 24 elején kellett volna elszámolni. Ekkor derült ki, hogy hiányzik 120 millió forint. Az egyesület vezetése igazságügyi könyvvizsgálót kért fel, aki a 2019-2022-es évek gazdálkodását átnézve fiktív számlázás gyanúját vetette fel. „Egy cég kiállította számlákat, amiket az akkori gazdasági vezető betett a könyvelésbe, de mi úgy láttuk, hogy nincs mögötte valós teljesítés. Sportszerekről szóltak ezek a számlák, de nem vettünk sportszereket, csak papíron” – mondja az elnök.
A beszerzések 2-3 millió forintos tételekként bújtak meg a könyvelésben éveken át. Sem az összeg, sem a beszerzés tárgya nem volt kiugró. Ugyanakkor összesen 120 milliót könyveltek le sportszerekre – amelyek ma nincsenek az Egyesület birtokában.
Sic transit
A Viadukt SE története sikertörténetként indult. Cserniczky 2002-ben vette át az egyesület vezetését, akkor még egyetlen felnőtt labdarúgó csapattal és egy öregfiúk együttessel. Az évek során a város fejlődésével párhuzamosan a sportélet is fellendült, és az egyesület 13 szakosztályt működtetett. A TAO rendszernek köszönhetően az elnök becslése szerint 2020 környékére már nagyjából 5-600 millió forint támogatás érkezett a Viadukt SE szakosztályaihoz. A röplabda szakosztály különösen nagyra nőtt, 300-400 gyerek sportolt itt – nem csak Biatorbágyról de a környező településekről is. A szakosztály így több százmilliós TAO-támogatásban részesült.
A TAO támogatások számára az egyesületnek külön alszámlákat kellett nyitnia. A Viadukt SE-nél kialakított rendszer szerint ezek felett a szakosztályok önállóan diszponáltak: maguk hívták le a támogatásokat és maguk intézték a beszerzéseket is. A vezetőség felé beszámolókat nyújtottak be az adott év gazdálkodásáról – amelyeket csak akkor ellenőrzött le tételesen valaki, ha nem stimmeltek a számok. Például a röplapdások esetben hiányzott az ominózus 120 millió.

„Folyamatosan fejlődtünk, a város is fejlődött, a sportélet is. 13 szakosztály lett, de valahol ezt nem bírta el az amatőr sportszervezet, túlnőttük magunkat” – véli Cserniczky. Szerinte a probléma forrása ott van, hogy az egyesületben sokan társadalmi munkában dolgoztak, saját főállásuk mellett – így a szervezetben az önálló gazdasági egységekként működő szakosztályok nem voltak megfelelően ellenőrizve.
„Nem volt meg az az ellenőrzés, mint egy komoly cégnél, a kontroll. Az akkori röplabda szakosztály vezetése például ezt az egészet olyan „ügyesen” csinálta, hogy sem a könyvelő, sem a felügyelő bizottság, sem mi nem vettük észre” – teszi hozzá.
Cserniczky szerint az amatőr sportszervezet gyors növekedése és az önálló szakosztályok miatt a vezetés nem tudott mindenre rálátni. A röplabda szakosztály hatalmas TAO-összegeket kezelt, de a számlák mögöttes tartalmát sem a könyvelő, sem az új gazdasági vezető nem észlelte időben. „Két évre rá jött egy új gazdasági vezető, és ő sem vette észre, csak két-három év múlva” – magyarázza, hogy hogy történhetett, hogy éveken át folyamatosan fiktív számlákra folytak ki kifizetések az egyesületből - észrevétlenül.
A hiányra akkor derült fény egyesületen belül, amikor el kellett számolni azzal a bizonyos 2019-ben lehívott TAO támogatással. Cseniczkytől most megtudtuk, hogy a röplabda szakosztály volt gazdasági vezetője ekkor még hitegette az egyesületet, hogy rendbe hozza az elszámolást. „Bő egy éven keresztül hitegetett minket, hogy rendbe rakja, de nem sikerült. Amikor már láttuk, hogy nem tudja, akkor megtettük a feljelentést” – mondja Cserniczky.
Büntetőjogban járatos ügyvédet kerestek, aki meghallgatva az érintetteket végül összeállította a rendőrségi feljelentés anyagát 2025 elején. A nyomozást jelenleg a NAV vezeti. „Megállapították, hogy 99%-ban gazdasági bűncselekmény, folyamatban vannak a kihallgatások, átnézik a dokumentumokat, cégeket, bankszámlákat. Ez fél évtől két évig is eltarthat” – mondja az elnök az ügy jelenlegi állásáról.
„Én nagyon sajnálom, 22 év munkám van benne. Mind a négy gyerekem itt sportolt. Sajnálom, hogy ez most így alakult” – fogalmaz keserűen.
A Viadukt SE a 150 milliós tartozást nem tudja visszafizetni – hiába kapott a NAV-tól részletfizetési lehetőséget. „Jelen pillanatban nem látjuk megoldását annak, hogy ezt az összeget visszafizessük. Szerintem fél vagy egy éven belül fel fogják számolni az egyesületet” – mondja az elnök. A 13 szakosztályból 11 már más egyesületekbe lépett át – vagyis a Viadukt SE már most szétesett. Viszont a gyerekek így legalább tovább tudnak sportolni.
Az Önkormányzat két Vizsgálóbizottságot állított fel a történtek tisztázása érdekében. Loszman Levente a Vizsgálóbizottság elnöke elmondta: a Bizottság folyamatosan vizsgálja a Viadukt SE könyvelését és az elmúlt évek gazdálkodását, hogy kiderüljön, hogyan jutott a legendás egyesület erre a szomorú sorsra. Folyamatosan, zárt ajtók mögött hallgatnak meg mindenkit, aki az ügyben érintett lehet, vagy birtokában lehet olyan információ, amely segítheti a tisztánlátást. Az augusztus-szeptember folyamán zajló ülésekre behívták a Viadukt SE gazdasági vezetőit, felügyelőbizottsági tagjait, gazdasági vezetőit, szakosztályvezetőket és gazdaságisokat. A meghallgatások nem sajtónyilvánosak – így közvetíteni nem tudjuk az üléseket, de a bizottság elnöke folyamatos tájékoztatást ígért.

Az Önkormányzat párhuzamosan felállított egy Sport Munkacsoportot is. Azon dolgoznak, hogy a gyerekek sportolási lehetőségeit átlátható és rendezett módon támogassa az Önkormányzat. A cél az, hogy a pénz oda kerüljön, ahol a gyerekek sportolnak. Loszman Levente ígéri: a pénzek útja a jövőben a szülők és közösség számára átlátható lesz.
Cserniczky Tamás, a Viadukt SE elnöke arra a kérdésre, hogy személy szerint miben látja a saját felelősségét, így válaszolt:
„Mivel én vagyok a vezető, talán annyiban, hogy nem néztük rá a szakosztályokra elég alaposan. De így utólag belegondolva: én is középvezetőként dolgoztam valahol, a legtöbb ember a szabadidejéből csinálta…nyilván az embernek a lelkiismerete dolgozik. Nem volt elég kontroll. Ennyi. Ez biztos, hogy az én felelősségem is.”
Cserniczky szerint az önkormányzati támogatásokkal kapcsolatos vizsgálat viszont nem fog hiányosságokat találni az egyesület gazdálkodásában. Azt mondja, ezekkel nem lesz majd gond, mivel itt az önkormányzat által adott kisebb összegekről volt szó (nem százmilliókról, mint a TAO pénzek esetében) és a folyamatot ő maga ellenőrizte. „Azt mindig elém tettek, én írtam alá a beadásokat. A képviselő-testület is átnézte a számlákat, elfogadta, úgyhogy az 99%-os valószínűséggel rendben lesz” – mondta.
A közösségi médiában és a közbeszédben számos kritika érte az egyesületet. Egész Biatorbágy arról beszél, ki lophatott és mennyit, százmillióktól milliárdokig repkednek az összegek.
„Nyilván rengeteg támadás ér minket, hogy miért nem vettük észre. Higgyék el, ott van a rendőrség, és minden kiderül, de addig kérem, mindenki tartózkodjon attól, hogy besározzon bárkit” – kéri Cserniczky. Szerinte Facebook-kommentek helyett nyílt párbeszédre van szükség. „Face to face senki nem mond hülyeségeket. Ha tudsz valamit, mondjad” – teszi hozzá.
A történet folytatódik: állítólag a NAV már megkereste a röplapda-szakosztály számára a sportszereket beszállító kelet-magyarországi céget is – de az felszámolás alatt áll jelenleg, a pénznek pedig nyoma sincs. A nyomozás állásáról tájékoztatást kértünk. Eközben nyomoz az Önkormányzat is. A Vizsgálóbizottság hétről hétre várhatóan újabb információkkal tud majd szolgálni, hogy a puzzle kirakható legyen - amint lehet, beszámolunk a fejleményekről. Hamarosan folytatjuk a Média Kft online felületein, a közösségi médiában és a magazinban is.