A cigány ének workshop kulisszái mögött – Balogh Guszti a Népi Ének Műhely következő vendége
Egyéb

A cigány ének workshop kulisszái mögött – Balogh Guszti a Népi Ének Műhely következő vendége

Október 19-én a Népi Ének Műhely vendége Balogh Guszti, az autentikus oláh cigányzene ismert előadója és hagyományőrzője lesz. A Faluház Folk programsorozatának eseményén a résztvevők nemcsak a cigány dalkultúra különleges világával ismerkedhetnek meg, hanem a dalok mögött rejlő történetekkel és hagyományokkal is.

Tálas Tünde
2026. október 15.
5 perc olvasás

A Nomada zenekar alapítójaként, valamint a Fabula Rasa és több rangos hazai népzenei produkció közreműködőjeként ismert művésszel a workshop kapcsán a zene, a hagyomány és az éneklés közösségformáló erejéről beszélgettünk. Az interjúból többek között az is kiderül, miért tekinti a zenét olyan közös nyelvnek, amely képes kultúrákat és embereket összekapcsolni.

Általában sokat beszél az autentikus oláh cigányzene fontosságáról. Mitől válik egy zene igazán autentikussá?

B.G: Az „autentikus” szó nemcsak a zenében, hanem az élet minden területén a hitelességet jelenti. A zenében akkor beszélhetünk autentikusságról, amikor egy zenei hagyomány eredeti közegében, hiteles adatközlőkön keresztül marad fenn, és megőrzi a gyökereiből fakadó lényegét. Az autentikus oláh cigányzene is ilyen: hagyományait ápolva és megőrizve öröklődik generációról generációra.

Milyen szerepe volt régen az éneknek, a daloknak a cigány közösségekben, és milyen szerepe van ma? Változott valamit az évtizedek alatt?

B.G: Úgy gondolom, hogy ha az autentikus oláh cigányzenét vesszük alapul, az ének szerepe nagyon keveset változott. Akár ötven, száz vagy még több évre tekintünk vissza, az éneklés ma is ugyanolyan fontos része ennek a kultúrának, mint korábban. Tulajdonképpen azt mondhatom, hogy az autentikus oláh cigányzene lelke maga az ének. Régen nem volt jellemző az önálló instrumentális zene, minden dallamhoz ének társult, és ez lényegében ma is így van. Az autentikus oláh cigányzenében az ének központi szerepet tölt be.

Kitől tanulta a legtöbb autentikus dalt?

B.G.: Mondhatom, hogy ebbe születtem bele. Hét és fél éves koromig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, egy kis faluban, Rohodon éltem. Ott a tánc, a zene és a cigány kultúra vett körül minden nap, családi és közösségi szinten egyaránt. Így ezt szinte magamba szívtam. Később természetesen sokat inspirálódtam különböző zenészektől és zenekaroktól, akik hagyományos vagy ahhoz kapcsolódó cigányzenét játszottak. Közülük mindenképpen megemlíteném a világhírű Kalyi Jag együttest, amely úttörő szerepet játszott az autentikus cigányzene hangfelvételeken való megjelentetésében. Gyermekkoromban a falunkban nagyon sok Kalyi Jag zenét hallgattunk, de természetesen más cigányzenei irányzatokat is. Sok ihletet és tudást merítettem ezekből.

Mire számíthatnak azok, akik részt vesznek a workshopon?

B.G.: Amennyire három óra alatt lehetséges, igyekszem minél többet átadni ebből a rendkívül gazdag kultúrából. A saját hagyományos kultúrámat szeretném elvinni a résztvevőknek, azt a világot, amelybe beleszülettem. A foglalkozáson az autentikus oláh cigányzenei kultúra legjellemzőbb dalformáival ismerkedünk majd meg. Kiemelt szerepet kapnak a táncdallamok és a balladisztikus éneklés. Beszélünk majd a szólamokról, azok funkciójáról, és különböző ritmusjátékokkal is készülök.

Szükség van valamilyen zenei előképzettségre a részvételhez?

B.G.: Én magam is autodidakta módon kezdtem zenélni, és ma is így tanulok, fejlődöm. Úgy gondolom, hogy ha valakiben megvan a nyitottság és az az érzékenység, amellyel magába tudja fogadni ezt a zenei világot, akkor nincs szükség különösebb előképzettségre.

Miért fontos, hogy ne csak hallgassuk, hanem énekeljük is ezeket a dalokat?

B.G.: Mert a kultúra akkor él igazán, ha megszólal és továbbadódik. Régen az autentikus oláh cigányzenét a cigány közösségek elsősorban saját maguk szórakoztatására játszották és énekelték. Ma már ezek a dalok a színpadokon is jelen vannak, ami korábban nem volt jellemző. Nagyszerű dolognak tartom, hogy lehetőségünk van különböző színpadokra elvinni a kultúránkat, hiszen így erősen és élő módon tud tovább fennmaradni. Ez nemcsak a cigányság, hanem az egész világ számára érték.

A dalok éneklése mellett az eredetükről és hátterükről is mesél majd a workshopon?

B.G.:Természetesen. Szeretném a résztvevőket bevezetni a dalok történetébe és hátterébe is. Fontosnak tartom, hogy tudjuk, honnan származik egy-egy dal, mi a funkciója, mit jelent, milyen alkalmakhoz kapcsolódik, mikor és milyen közösségi helyzetekben énekelték vagy játsszák ma is. Ezek az ismeretek segítenek igazán megérteni és átélni a zenét.

Mi motiválja abban, hogy évtizedek óta átadja ezt a tudást a fiatalabb generációknak?

B.G.: Talán nem tudok erre egyetlen frappáns választ adni, de számomra nagyon fontos mindannak az értéknek a megőrzése és továbbadása, amit az őseimtől kaptam. Úgy gondolom, hogy ez egy rendkívül gazdag és értékes kultúra. A zene pedig hidat teremt ember és ember között. Határokat tud lebontani, közelebb hozza egymáshoz az embereket, és közös nyelvet teremt. Ezért érzem fontosnak, hogy a hagyományokat ápoljuk és átadjuk a következő generációknak.

Hogyan látja a nem roma közösségek érdeklődését a cigány kultúra iránt?

B.G.: Azt tapasztalom, hogy az érdeklődés évről évre növekszik. A mai felgyorsult világban egyre többen keresik a gyökereket, szeretnék megérteni, honnan erednek bizonyos kulturális és zenei hagyományok. Azt látom, hogy az emberek kíváncsiak arra, mi maradt meg a régi értékekből, mi változott az idők során, és hogyan alakultak ki a mai zenei stílusok. Hiszen minden zenének vannak gyökerei. Az autentikus oláh cigányzene is ilyen gazdag örökséget hordoz.

Van kedvenc dala, amelyet esetleg a workshopon is elénekel majd?

B.G.: Egyetlen kedvenc dalt nem tudnék kiemelni. Az autentikus oláh cigányzenében számomra mindig a balladák jelentik a csúcspontot. Nálunk ezeket gyakran „hallgatóknak” nevezik. Legyen szó örömről vagy szomorúságról, a hallgatók különleges érzelmi mélységet hordoznak. Nagyon közel állnak a szívemhez, de természetesen más dalformákat is szeretek. A workshopon arra törekszem majd, hogy a lehető legszebb, legtartalmasabb és legtöbbet mondó dalokat hozzam el a résztvevőknek.

Van valamilyen kötődése Biatorbágyhoz?

B.G.: Ez lesz az első alkalom, hogy Biatorbágyon tartok zenei workshopot. Jelenleg épp a Müpában dolgozom, ahol rendszeresen vezetek hasonló foglalkozásokat, és korábban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékén is tarthattam mesterkurzusokat. Sok éve foglalkozom zenei műhelymunkákkal, és mindig örömmel fogadom az új meghívásokat. Nagy szeretettel és nyitottsággal érkezem Biatorbágyra is.

fotó: Balogh Gusztáv