A táliboktól a pakisztáni metálzenéig – Varga Máté képein keresztül láttuk a világot a Fotóklubban

A szabadúszó fotóriporter az elmúlt években Izraelben, Palesztinában, Szíriában, Irakban, Iránban, Afganisztánban, Pakisztánban és Libanonban készített riportokat. Fotográfusként azonban nem elsősorban a látvány érdekli.

„A fotó nem érdekel, a történetmesélés érdekel” – vallja ars poeticájaként.

Előadása első perceiben világossá vált, hogy számára a fényképezőgép inkább eszköz, mint cél. Konfliktuszónákból tudósít, de nem csupán dokumentálni akarja az eseményeket, hanem megérteni azokat az embereket, akik ezek között a körülmények között élik mindennapjaikat.

„Nemcsak fotózni szeretném ezeket a helyeket, hanem érteni is azt a világot” – mondta.

Izraelből indult minden

Varga Máté húszévesen költözött Izraelbe, ahol palesztin környezetben élt. Itt szembesült először testközelből az izraeli-palesztin konfliktus összetettségével és azzal, milyen mély történelmi és társadalmi traumák húzódnak mindkét oldalon. Az évek során mindig az emberi történetek érdekelték, azok a sorsok, amelyek ritkán jelennek meg a hírekben, mégis segítenek megérteni a világ egyik legnehezebb konfliktusát.

Pakisztán: több, mint aminek a hírek mutatják

Az est első izgalmas fejezete Pakisztán volt, Máté egyik kedvenc országa. 2022 óta már ötször járt ott, hogy egy hosszú távú projekt keretében mutassa meg az ország emberi arcát.

„Humanizálni szeretném ezt a térséget, ahonnan mindig csak a terrorizmusról hallunk. Ennél mélyebbre szerettem volna menni.”

Elmesélt történeteiben egymás mellett jelent meg a vendégszeretet, a hagyomány, a vallás és a modern világ. Pesavárban többször előfordult vele, hogy a taxisofőr nem volt hajlandó elfogadni a viteldíjat, mert a vendég tisztelete olyan fontos számukra, hogy sértésnek érezték volna a pénz elfogadását. Máskor egy étteremben derült ki, hogy egy ismeretlen vendég már kifizette a számláját. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy romantikusan szemlélte volna a térséget.

„A világ egyik legkonzervatívabb vidéke” – fogalmazott. A nők többségét szinte lehetetlen közterületen lefényképezni, a hagyományos társadalmi szerepek pedig ma is meghatározóak.

A legmegrázóbb képek között olyan pakisztáni fegyverműhelyekben készült fotók szerepeltek, ahol gyerekek is dolgoznak. A nyugati fegyverek kézzel készített másolatait előállító műhelyekbe véletlenül jutott el. Egy helyi férfi egyszerűen megkérdezte tőle, volna-e kedve megnézni egy fegyvergyárat. Természetesen igent mondott. Ott készült fotóin tizenéves fiúk néznek farkasszemet a kamerával, miközben fegyveralkatrészeket készítenek. Máté többször visszatért ezekre a helyszínekre, hogy hosszabb távon dokumentálja ezt a zárt világot.

Egy kihalófélben lévő nép nyomában

Pakisztáni utazásai során eljutott a Kalash néphez is, akik Pakisztán északi részén, elszigetelt hegyi völgyekben élnek. A mindössze néhány ezer fős közösség tagjai Nagy Sándor leszármazottainak tartják magukat. Jellemző rájuk a világos bőrszín, ami szokatlan Pakisztánban. Színes viseletük, természeti ünnepeik és animista vallásuk teljesen eltér a környező muszlim közösségek szokásaitól. Mátét egy házavató ünnepségre is meghívták, ahol táncoltak, énekeltek és saját készítésű bort ittak. „Nagy megtiszteltetés volt, hogy ott lehettem” – emlékezett vissza a fotóriporter.

A tálib Afganisztán

Varga Máté gyerekkora óta különleges érdeklődéssel fordult Afganisztán felé. Amikor végre eljutott Kabulba, olyan világot talált, amely egyszerre volt lenyűgöző és nyugtalanító.

Stein Aurél Kelet-kutató, régész sírjától a kabuli madárpiacig számos helyszínt felkeresett, de a legmegrázóbb élménye egy titokban működő nyelviskola volt. Egy olyan osztályterembe jutott be, ahol fiatal nők és férfiak együtt tanultak angolul, dacolva a tálib szabályokkal. A lányok gyakorlatilag a jövőjüket kockáztatták azért, hogy tanulhassanak.

„Amikor kijöttem a teremből, zokogtam. Ennél nagyobb bűnt, mint hogy megfosztják a nőket a jövőjüktől, nehezen tudok elképzelni.”

Afganisztáni útjai során eljutott Bámjánba is, az ország középső részén fekvő völgybe, amely egykor a világ legnagyobb Buddha-szobrairól volt híres. A sziklába vájt monumentális alkotások évszázadokon át őrizték a Selyemút kulturális örökségét, mígnem a tálibok 2001-ben felrobbantották őket. Ma már csak az üres fülkék emlékeztetnek arra, hol álltak egykor a hatalmas Buddha-alakok.

„Döbbenetes érzés ott állni. Az ember szinte látja maga előtt, mi lehetett ott valaha” – idézte fel.

Bámjánban kevesen beszéltek angolul, ezért sokszor kézzel-lábbal próbált kommunikálni a helyiekkel. Fotóin fiatal és idős afgán férfiak tekintenek vissza a kamerára, arcukon egy háborúk és rendszerváltások által formált ország történetével. Ezek a portrék nem a politikáról, hanem az emberekről szólnak, akik megpróbálnak normális életet élni a történelem viharaiban.

Szíria a polgárháború után

Az est másik erős blokkja Szíriáról szólt. Máté az Aszad-rendszer bukása után járta be az országot. Damaszkusz szétbombázott negyedei, az aknákkal szennyezett területek és az egykori fogolytáborok mind azt mutatták számára, milyen mély sebeket hagyott maga után a tizennégy éves polgárháború. Mesélt arról a börtönről is, ahová magyar újságíróként az elsők között jutott be.

„Hiszek abban, hogy bizonyos helyeknek van szelleme. Ebben a börtönben ezt nagyon erősen lehetett érezni.”

Ugyanakkor megmutatta Szíria másik arcát is: az ősi keresztény világot. Eljutott Maalúlába, egy ókori keresztény településre, körülbelül 56 kilométerre északkeletre Damaszkusztól, ahol ma is beszélik az arámi nyelv egyik változatát, Jézus Krisztus korának nyelvét. Rengeteg keresztény hagyta el Szíriát, a tizennégy éves polgárháború nagyon komoly sebeket hagyott maga után.

Irán, ahogy ritkán látjuk

Számos olyan történetet osztott meg, amelyek árnyalják a kialakult képet Iránról, ledöntik a nyugati sztereotípiákat. Szerinte az ország tele van művelt, kíváncsi emberekkel, akik jól ismerik a világ folyamatait. Mesélt illegális techno bulikról, vallással szemben kritikus fiatalokról, valamint a perzsa kultúra gazdagságáról. Fotózott nomád családokat, iráni fiatalokat, és olyan hétköznapi történeteket, amelyek ritkán jutnak el a nemzetközi sajtóba.

„Ennyi művelt, a világ dolgai iránt nyitott és tájékozott emberrel még sehol nem találkoztam” – fogalmazott.

Egyik iráni útján fáradtan szállt ki egy taxiból, és csak a szállására érve vette észre, hogy a telefonját a kocsiban felejtette. Lemondott róla, ám néhány órával később a taxisofőr bekopogott a hotel ajtaján, és visszahozta neki az elveszett készüléket.

A perzsa kultúra szépsége és az emberek nyitottsága kísérte végig utazását Iránban, ahol felkereste az ország délnyugati részén élő kaskai népcsoportot, akik az utolsó klasszikus nomád közösségek egyikének számítanak. Egy család meghívásának köszönhetően betekinthetett mindennapjaikba, fotózhatta életüket, állataikat és vándorló életformájukat. Különösen meglepte, amikor a családfő könyvespolcán Vámbéry Ármin orientalista műveire bukkant.

„Privilégiumként éltem meg, hogy ilyen közel engedtek az életükhöz” – mesélte.

Máté fotóin Irán másik arca is megjelent: mosolygó fiatalok, egyetemisták, baráti társaságok, akik ugyanúgy keresik helyüket a világban, mint bárhol Európában. Elmondása szerint sok iráni fiatal egyre kritikusabban viszonyul a vallási előírásokhoz, és erősen érdeklődik a nyugati kultúra iránt. Járt egy Iszfahán környékén szervezett illegális techno buliban, ahol a zene, a tánc és még az alkohol is jelen volt. Mindez jól mutatja, hogy a hivatalos Irán és a fiatalok mindennapi élete között sokszor jelentős különbségek húzódnak.

Lenyűgözte a perzsa kultúra mélysége. Iránban a költészet ma is élő része a mindennapoknak: emberek milliói keresik fel a híres perzsa költők síremlékeit, verseiket kívülről idézik, és a költészet a nemzeti identitás egyik legfontosabb eleme.

A történeteket ereje

Az előadás végére világossá vált, hogy Varga Máté számára a fényképezés nem elsősorban fotók készítéséről szól. Sokkal inkább arról, hogy megmutassa az embereket a politikai konfliktusok, a vallási viták és a híradások mögött. A Biatorbágyi Fotóklub közönsége egy este alatt bejárhatta Kabul, Pesavár, Karacsi, Damaszkusz és Teherán utcáit és bepillantást nyerhetett az ott élő emberek életébe.

A vetítés után a fotóklub tagjai sem maradtak kérdések nélkül: szó esett az utak megszervezésének kulisszatitkairól, a helyi kapcsolatok szerepéről, a biztonsági szempontokról, valamint a konfliktuszónákban használt technikai felszerelésekről és fotós munkamódszerekről is. Az est végére nemcsak különleges történetekkel, hanem számos szakmai tapasztalattal és gyakorlati tanáccsal is gazdagodott a közönség.

fotók: Varga Máté, Egressy Orsi