December elsején a Biatorbágyi Értéktár bizottság megrendezte az első Értéktár Baráti Kört a Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében. A sorozat célja, hogy a helytörténet iránt érdeklődők rendszeresen bepillantást nyerjenek a városban zajló kutatásokba. Az első alkalom sokakat foglalkoztató témát kínált: Czapáry-Martincsevics András levéltári kutató mutatta be Matuska Szilveszterről folytatott munkáját, akinek neve Biatorbágy történetének egyik legdrámaibb fejezetéhez kötődik. Czapáry-Martincsevics Andrást kérdeztük a kutatás körülményeiről és eddigi eredményeiről.

– Mióta kutatja Matuska Szilveszter anyagát?

2012 óta dolgozom az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. Egy kutatás során találkoztam Bihari Zoltánnal, az Értéktár Bizottság elnökével, és két éve merült fel, hogy érdemes lenne utánanézni: rejteget-e az adatbázis új információkat a biatorbágyi merényletről. Bár 1945 előtti eseményről van szó, legnagyobb meglepetésemre mintegy 50 dosszié foglalkozik vele – összesen 4-5000 oldalnyi anyag. Az Értéktár Bizottság ekkor kért fel, hogy mélyebben foglalkozzam a témával, amit 2024-ben kezdtem el. Feltűnt, hogy a magyar könyvtárakban elérhető szakirodalom alig hivatkozik az ÁBTL dokumentumaira, így gyakorlatilag feldolgozatlan anyagról van szó. Kutatásaim célja, hogy ezekre támaszkodva olyan tanulmány szülessen, amely gazdagítja Biatorbágy helytörténetét. Jelenleg a munka felénél tartok, és még mindig bukkannak elő meglepő részletek. Embert próbáló, időigényes feladat, de minden új felfedezés közelebb visz a múlt reális értékeinek megértéséhez.

– Voltak meglepő, új információk a kutatás során?

Az első dosszié dr. Hetényi Imre Amikor a rend őre voltam című könyve, amely különösen értékes forrás, hiszen Hetényi vezette a biatorbágyi merénylet nyomozását 1931–32-ben. A kötetben tanúvallomások, Matuska személyes iratainak másolatai és kihallgatási jegyzőkönyvek is szerepelnek, köztük több torbágyi lakos vallomása. Matuskát Bécsben fogták el, hiszen a biatorbágyi merénylet után akadálytalanul kiutazott, ahol korábbi vasúti robbantásai miatt elítélték. A magyar igazságszolgáltatás kikérte, de mivel itthon halálra ítélték, az osztrák hatóságok csak kegyelmezési eljárás után adták ki – Horthy kormányzó ekkor változtatta életfogytiglanra a büntetését. A kiadatással kapcsolatos levelek külön dossziéban találhatók.

A levéltárban számos fénykép, a nyomravezetők részére felajánlott jutalmakkal kapcsolatos feljegyzések és levelezések is fennmaradtak, valamint a két korábbi - németországi és ausztriai - vasúti merénylet iratai, amelyek sok közös vonást mutatnak a biatorbágyi esettel. A német rendőrség rendkívül részletes nyomozati anyagai szintén bekerültek a gyűjteménybe.

Érdekesség, hogy 1966-ban a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága új vizsgálatot rendelt el. A belügyi tisztek ekkor felkutatták az összes még élő tanút, jegyzőkönyvekben rögzítették vallomásaikat, és így egy átfogó, szakszerű kép rajzolódott ki a merényletről és annak politikai következményeiről.

– Mi volt Matuska motivációja?

A nyomozás kezdetén úgy tűnt, Matuska magányos merénylőként cselekedett. Az utólagos vizsgálatok azonban világosan cáfolják ezt: nem egyedül dolgozott, segítőtársai is voltak, és a politikai szálak egészen Gömbös Gyuláig vezethetők. A merénylet mögött a kormányzatnak is volt érdekeltsége: a cél az lehetett, hogy a kommunista mozgalomra vetüljön árnyék, így megteremtve a statárium bevezetésének indokát, amit aztán gyorsan meg is léptek. Matuska nem elszigetelt alak volt, hanem egy politikai játszma része. A kérdés tehát nem csupán az, hogy miért robbantotta fel a viaduktot, hanem az is, hogy kinek állt érdekében a merénylet. Ez teszi a történetet igazán elgondolkodtatóvá és hátborzongatóvá.

Fotók: Bihari Zoltán

–Hány évig volt Matuska börtönben?

1944-ig tartózkodott a váci fegyházban, majd a bevonuló szovjet csapatok szabadon engedték, ő pedig visszatért szülőföldjére, Csantavérre. Ott nacionalista beszédei miatt a szerb partizánok elfogták, és a források szerint feltehetően Újvidék mellett, egy tömegsírban végezte.

–Milyen örökséget jelent Biatorbágynak, hogy a merénylet sokak szemében máig bélyegként él?

Fontos, hogy reálisan ismerjük meg az eseményeket és azok mozgatórugóit. Biatorbágy nem tehet a történtekről, sőt, a település lakói rendkívül aktívan részt vettek a viadukt áldozatainak mentésében és a felderítő munkában. Többen nyomravezetői díjat is kaptak, ami jól mutatja, hogy a közösség helyt állt a tragédia idején.A dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy a nyomozás során számos hiba történt. Bár a magyar királyi csendőrség lett volna illetékes, az ügyet hamar átvette a politikai rendőrség, és ezzel teljesen más irányt kapott a vizsgálat. Hetényi Imre, a nyomozás vezetője erősen kommunistaellenes volt, és megpróbálta a kommunistákra hárítani a felelősséget. Végül kénytelenek voltak beismerni, hogy erről szó sincs, de addigra már bevezették a statáriumot, amely egy évig érvényben maradt.

Biatorbágy számára tehát nem bélyeg, hanem egy történelmi örökség, amelyet meg kell érteni, és amelynek feldolgozása segít tisztábban látni a múlt politikai játszmáit.

– Előreláthatólag meddig tart a kutatás?

A munka várhatóan 2026 végéig eltart. Az egyik legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy az iratok többsége még papíralapon érhető el, a történeti levéltár pedig folyamatosan digitalizálja őket, ám a szkennelés lassú folyamat. Ezért húzódik el a feldolgozás a jövő év végéig.