A sikerük mögött komoly munka van, édesapjuk, Molnár Zsolt évek óta segíti őket a versenyekre való felkészülésben. A csapattal a lányok kedvenc biatorbágyi cukrászdájában, a Kemenesben találkoztam, ahol egy szelet süti mellett meséltek nekem a történetükről.

– A lányok magas szintű teljesítménye nem iskolai felkészítés eredménye, hiszen Ön volt a felkészítő tanáruk. Mióta tanítja őket informatikára és robotikára?

Molnár Zsolt: Ez a történet egészen régre nyúlik vissza. Természetesen minden gyerek szeret LEGO-ból építeni, és a lányaim sem voltak kivételek, de nem mondhatnám, hogy többet legóztak az átlagnál. A feleségemmel öt gyermeket nevelünk, akik az általános iskolát magántanulóként végezték el. A feleségem otthon tanította őket. Saját ütemben, projektalapú módszerrel tanultak. Informatikus mérnökként én is hozzátettem a tudásomat és a szemléletmódomat. Számukra természetes volt, hogy kiskoruktól kezdve versenyeken próbálták ki magukat. 2018-ban voltak először a Robotprogramozó Országos Csapatversenyen. A programozás az én szakterületem, és hamar sikerült őket is „megfertőznöm” ezzel a szenvedéllyel.

– Tényleg a programozás lett a kedvenc időtöltésetek?

Molnár Boglárka: Igen, a programozás mindig nagyon érdekelt minket. Ennek egyik oka, hogy apával bármikor tudunk ezzel foglalkozni, így természetes része lett a mindennapjainknak. Ugyanakkor a legnagyobb szenvedélyünk a sport: heti négyszer falat mászunk, és talán ezt szeretjük a legjobban. Otthon sokat játszottunk robotokkal. Sóskúton élünk, magántanulóként jártunk a helyi általános iskola robot szakkörébe. Amikor felfedeztük, hogy izgalmas LEGO-robot versenyekre is lehet nevezni, onnantól nem volt megállás. Ez már a sokadik alkalom, hogy részt vettünk a WRO – World Robot Olympiad világversenyen.

– Mit kell tudni a World Robot Olympiad versenyről?

Molnár Zsolt: A World Robot Olympiad (WRO) egy nemzetközi robotikaverseny, amely 10 és 19 év közötti diákokat inspirál a tudomány, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika világában. A verseny korosztályos rendszerben zajlik. A WRO-t minden évben más országban rendezik meg. A hazai válogatók győztesei képviselik országukat a világdöntőn. A verseny célja nem csupán a technikai tudás fejlesztése, hanem a kreativitás, a problémamegoldó képesség és a csapatmunka erősítése is. Négy fő kategóriában lehet indulni. A RoboMission kategóriában – amelyben a lányok is versenyeztek – előre meghatározott pályán kell a robotnak feladatokat végrehajtania. A kihívást minden év január közepén hirdetik ki, és a csapatok otthon készülnek fel rá. A robotok többnyire LEGO-ból épülnek, de ma már más rendszerek, például Arduino és 3D-nyomtatott alkatrészek is használhatóak. A lényeg, hogy a számítógépvezérlésű robot pontosan végrehajtsa a kijelölt feladatokat.

A RoboSports kategóriában a robotok sportjellegű kihívásokban mérik össze tudásukat, míg a Future Innovators versenyzői olyan projekteket mutatnak be, amelyek globális problémák megoldására kínálnak robotikai megoldásokat. A legkomplexebb kihívást a Future Engineers képviseli: itt a résztvevők kis méretű önvezető autókat terveznek és építenek, teljesen önálló konstrukciókkal. Ebben a kategóriában a lányok két fiútestvére is versenyzett. Nem meglepő, hogy a mezőnyben az ázsiai csapatok vannak többségben, a régióban hatalmas hagyománya van a robotikának, és évről évre rengeteg fiatal készül ezekre a versenyekre.

– Mi volt a világbajnokságon a konkrét feladat?

Molnár Veronika: A feladat első részét januárban kaptuk meg, és a rakétaépítés volt a központi téma. Ehhez egy terepasztalra volt szükség, valamint egy 15–20 oldalas angol nyelvű útmutatóra, amely részletesen leírta, milyen feladatokat kell végrehajtani. Ehhez a csapatnak kellett megépítenie és programoznia egy robotot. A világdöntőn a robotnak két perce van a feladat végrehajtására: szenzorai segítségével felderített pályán tárgyakat kellett a megfelelő helyre mozgatnia. A verseny napján kaptunk egy plusz feladatot is, amelyet a helyszínen kellett megoldani és hozzáprogramozni. A világdöntőn összesen 95 csapat vett részt a kategóriánkban. A verseny három napig tartott: az első nap a gyakorlásról és finomhangolásról szólt, a második és harmadik nap pedig a feladatok teljesítéséről. A program része volt a Friendship Night is, ami a verseny egyik legfontosabb közösségi eseménye, ahol a résztvevők kötetlenül ismerkedhettek egymással egy menő party keretében, ezt természetesen nagyon élveztük.

– Mennyire lepett meg benneteket az előkelő második helyezés?

Molnár Boglárka: Őszintén szólva nem számítottunk dobogós helyezésre. Tavaly is jól szerepeltünk, de akkor az ötödik helyen végeztünk, így nem gondoltuk, hogy idén még előrébb jutunk. Az ázsiai csapatok ezen a területen nagyon erősek, ezért különösen nagy meglepetés volt számunkra a második hely. Az egész utazás és a verseny hatalmas élmény volt.

– Mennyivel könnyíti meg a dolgotokat, hogy apukátok készít fel benneteket a versenyre?

Molnár Veronika: Óriási előny, hogy apa segít minket, hiszen így otthon bármikor tudunk készülni, és gyakorlatilag annyi időt szánhatunk rá, amennyit csak szeretnénk. Azoknál, akik külső trénerrel készülnek, sokkal korlátozottabbak a lehetőségek.

Molnár Zsolt: A felkészülésben sokat tudok nekik segíteni, együtt dolgozunk a verseny előtt. A konkrét versenyfeladatoknál viszont már nincs lehetőségem beleszólni, ott teljesen önállóan kell megoldaniuk a kihívásokat. Verseny közben látom rajtuk, hogy nagyon hatékonyan dolgoznak együtt, míg más csapatok sokkal jobban idegeskednek. Előnyük, hogy sportolóként állnak hozzá a versenyhez: ha ötvenszer kell lefuttatni egy programot, akkor ötvenszer megcsinálják, fegyelmezetten és kitartóan. Tavaly abban mérték a sikerüket, hogy hány japán riválist tudnak megelőzni, akkor egyet sikerült. Idén viszont mindhárom japán csapatot maguk mögé utasították. A versenyt végül egy maláj csapat nyerte meg.

– Hogyan látjátok, miben segít a képességeitek kibontakozásában az, hogy ilyen szinten tudtok programozni?

Molnár Zsolt: Amikor elkezdtünk ezzel foglalkozni, nem az volt a fő cél, hogy robotprogramozásban kiemelkedő eredményeket érjünk el. Mindig egy-egy konkrét feladatra koncentráltunk, és annak megoldására készültünk. Úgy gondolom, hogy ez a tudatosság az életük más területein is megmutatkozik: ha valamihez hozzáfognak, pontosan tudják, hogyan érhetik el a kitűzött célt.

– Az iskolában is tudnak a lányok teljesítményéről?

Igen, nagyon büszkék rájuk. Hivatalosan az iskola csapataként indulunk, és a WRO tökéletesen illik a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium profiljába, bár a versenyfelkészülést önállóan végezték, mivel a lányok nem informatika szakra járnak az iskolában. Szerencsére mindenben támogatják őket, pedig emiatt sokat hiányoznak.

– Ki finanszírozza a világversenyekre való kiutazást?

Az Edutus Egyetem a WRO magyarországi hivatalos szervezője, ők bonyolítják le a regionális fordulókat és a Nemzeti Döntőt, ahonnan a legjobb csapatok kijutnak a világdöntőre. A szingapúri utazásunk az Edutus szervezésében állami támogatással valósult meg. A lányok számára az utazás hatalmas motiváció: imádják felfedezni a világot. Tavaly Törökországban volt a verseny, előtte Panamában, de már Olaszországban, Németországban és Dániában is megmérették magukat.

– Tudjátok már, milyen területen szeretnétek majd dolgozni, tanulni?

Molnár Boglárka: A reáltantárgyak mindig is az erősségeim voltak, és természetesen a programozás, valamint a robotika is közel áll hozzám. Ugyanakkor a sport a legnagyobb szenvedélyem. A Testnevelési Egyetem sportmászó edző szakára szeretnék jelentkezni, ha jövőre elindítják ezt a képzést.

Molnár Veronika: Nekem még van két évem, hogy eldöntsem, merre szeretnék továbbtanulni. Egyelőre nem tudom, melyik irány lesz a megfelelő számomra.

– Mi a kedvenc tantárgyatok az iskolában?

Molnár Boglárka: Mindkettőnknek a fizika a kedvence. Marx Árpád tanítja az iskolánkban, és rendkívül élvezetesen, inspiráló módon adja át a tudást.

– Milyen távolabbi célt kitűztetek ki magatoknak?

A jövő évi WRO világdöntőt, amelyet Puerto Ricóban rendeznek meg. Reméljük, hogy mi is ott leszünk!

Fotók: Molnár Zsolt