30 fölött kiderült rólam, hogy más dolgokat is szeretek a megszokottakon kívül, az egyik ilyen a mozgás, annak is egy igen népszerű és egyszerű formája: a futás. Az évek folyamán rászoktattam magam arra, hogy heti két-három alkalommal elmenjek futni 10-10 kilométert, ami nemcsak a keringésemnek tesz jót, de csini virgácsokat is eredményez. Gondolom, minden férfi így érez ezzel kapcsolatban. A CTP futónap szubjektív beszámolója következik.

Szóval, mikor felröppent a hír, hogy a főszerkesztő szeretné, ha munkaidőben futnánk egy csapatként, nyilván kaptam az alkalmon, és regisztráltam is a megmérettetésre. Az elmúlt két hétben ugyan semennyi időm nem volt arra, hogy hódoljak futószenvedélyemnek különböző más testi és magánéleti, illetve szociális problémák miatt, de izgatottan vártam a szombat reggelt. Az izgatottság mellett némi félsz is volt bennem, mert őszinte leszek, ez volt futókarrierem során a második hivatalos megmozdulás, amin részt vettem.

Bemelegítés gyanánt lefutottam a patakpartra. Mikor elkezdett bennem buzogni a tejsav, a vádlim megmerevedett, és az állítólag túrós buktára emlékeztető térdeim is elkezdték felvenni a törtritmust, elgondolkodtam, hogy készen állok-e én erre. De Woody Allen azt mondta egyszer, hogy nem szabad túl sokat várni egy-egy jelentős akció előtt, mert akkor tuti, hogy az ajtóban fordulsz vissza.

Mikor leértem, a napisten már mindenkit bőszen fürösztött a sugaraiban. Különböző alakú, méretű és életkorú felnőttek nyomták a spárgázó Jean-Claude Van Damme-mozdulatokat a levegőben, azaz bemelegítettek. A regisztrációs standnál elkértem a számom, és adtam egy királyi szignót. A rendező lánynak elég komoly kihívást jelentett a rajtszámom felapplikálása, de utólag jöttem rá, hogy ez valószínűleg annak köszönhető, hogy félve – akár egy idős úr – egy kis őszi meghűléstől, három réteg ruhát húztam magamra, és hát azt át is kellett szúrni. Reisz, reisz, zichereisz!

10 órakor indult a mi versenyünk, a Fuss fel a Viaduktra! Az 5,1 km-es táv előtt azért beleszaladtam Áron kollégámba, aki futómellényben, ivócsővel és egyéb professzionális eszközökkel idézte fel a Dűne fremenjeit. A start eldördülése után természetesen jól le is hagyott, de komoly életkori és fiziológiai előnyökkel bír hozzám képest. Az útvonal elején elég szűken voltunk, én meg már kinőttem a pogót, ezért mint apró csermely próbáltam átfolydogálni a ziháló emberek között. A Forrás utcára érve kitágult a tér, itt már én is megszaporáztam a lépteim. Az Iharosban sportáruházból szökött őzekre emlékeztethettük az arra járókat, épp csak a személyre szabott fartükör hiányzott mindenki hátuljáról.

Ott szakadt szét a mezőny először. A menő arcok már rég az óvodánál járhattak, amíg mi ott fújtattunk a sarkon. Előttem egy langaléta férfi futott. Néztem, hogy milyen jó neki, hogy ilyen magas és hosszú lábai vannak, minden lépése kettőt ér. Csodálatos futót alkotott a természet. Egy darabig kergettem, aztán balról az ágyáson át elénk szökött egy srác. Langaléta úr ekkor felhúzta a szemöldökét – még hátulról is láttam –, és a bennem háló igazságügyi minisztérium igazságért kiáltott! Így aztán megelőztem mindkettőjüket. A vitát ezzel lezártuk. A Forrás utcai óvoda után viszont teljesen beálltak az erőviszonyok, mint a Forma–1-es közvetítésen. A nézők ilyenkor szoktak kimenni a vasárnapi ebéd után még egy mézes krémesért, de aki fut, az nem tehet ilyet.

Az Ady Endre utca környékén értem utol Áron kollégám, gyorsan el is húztam mellette, köszöntem az anyukájának, aki mindkettőnket a masszív előrehaladásra biztatott. Én szófogadó ember vagyok, így tartva magamat a megbeszéltekhez, az utolsó jobbos kanyar előtt még beelőztem 4-5 embert. A tájház előtt már ott állt a kipróbált olimpikon és atléta, Móri-Donáth Kata, aki a legkomolyabb testnevelőtanáros modorban kiáltotta utánam:
– Nagyon szép, Tibor! Még 400 méter! Nyomjuk meg itt a végét!

Itt már nem gondolkodtam. A testem húsból font géppé alakult. Teniszpálya méretű tüdőm tetején átfordult a szelep. Végtagjaimba új olaj csordogált. Szívem új erőt pumpált testem kerekeibe, számat pedig méretes köpet hagyta el. Csatlakozva a rajhoz és látva a célt, még egy utolsó nagy sprintre vetemedtem. Az enyhén pocakos gepárd pár másodperccel később megérkezett!

Egyébként egész jó eredményt értem el. Kiderült, hogy a Bácsi I. (hivatalosan Senior I.) kategóriába kerültem, és 26 perc alatt teljesítettem a távot, 5:07-es átlaggal. Kategóriámban a 12., az abszolút eredménylistán pedig a 35. helyen végeztem. Ez csak azért meglepő, mert a rekordom eddig 5:11 volt. Az új csúcsot gyorsan meg is ünnepeltem 3 deci szponzorvízzel, és megígértem magamnak, hogy jövőre is jövök. A müzliszeletet és az almát most kihagytam. Kővé merevedett bendőm nem kért enni.

Persze hol vagyok az olyanokhoz képest, mint:
Jáger Bence – 00:17:30
Petsuk Zoltán – 00:17:38
Berec Lajos – 00:17:45

Az ő talpuk alatt aztán tényleg fütyül a szél.

Női mezőny legjobbjai:

Rácz Bernadett – 00:22:39

Stépán-Szabó Nikolett – 00:22:53

Homoróczki Éva – 00:23:34

Az 5,1 km-es „Fuss fel a Viaduktra!” verseny eredménylistát itt találjátok: https://live.darktiming.hu/races/9718):

Fotók: Puskás Dávid