Ilyen volt az első Kincsmentő Börze
Egyéb

Ilyen volt az első Kincsmentő Börze

Az önkormányzat szervezésében november 25-én, kedden 15:00 és 19:00 között tartották meg az első Kincsmentő Börzét a Juhász Ferenc Művelődési Központban. A kezdeményezés célja az volt, hogy a kinőtt, megunt, ám jó állapotú holmik új gazdára találjanak még advent előtt, kedvező áron és környezettudatos módon.

Bencze Tibor
2025. november 26.
1 perc olvasás

A standok száma korlátozott volt, ezért az eladóknak előzetes regisztrációra volt szüksége. Végül 15 fő jelentkezett, így bőséges és változatos kínálat várta a körülbelül 100 látogatót, ruhából, sportszerből és játékokból.

Környezetvédelem és jótékony célok

Minden eladott kincs egyben segítséget is jelentett, hiszen az eladók bevételük 20%-át a Mancs-Rancs Alapítvány számára ajánlották fel. Összesen 36600 forint gyűlt össze a jótékony célra.Természetesen a megmaradt holmik sem vesznek kárba, a felajánlott portékákat a Családsegítő Szolgálat és különböző segélyszervezetek segítségével rászoruló családokhoz juttatják majd el.

Hagyományteremtés és európai értékek

A börze nem egyszeri esemény volt: a tervek szerint jövő tavasztól negyedéves rendszerességgel szervez majd az önkormányzat hasonló megmozdulásokat, emellett lakossági bolhapiac is indul, ahol már egyéb használati tárgyak – például kisgépek, hobbielektronika és más eszközök – is elérhetők lesznek.

A rendezvény az Európai Hulladékcsökkentési Hét programjaihoz kapcsolódott, amely a tudatos fogyasztásra, az újrafelhasználásra és a felelős hulladékgazdálkodásra hívja fel a figyelmet 2009 óta.