A náci párt 1933-as hatalomra kerülése után egyre fokozódott a zsidóság üldöztetése, majd 1942-ben megszületett az úgynevezett „végső megoldás” terve, amely az akkor mintegy 11 milliós európai zsidóság teljes megsemmisítését tűzte ki célul. A holokausztnak a zsidók mellett mintegy kétszázezer roma, valamint homoszexuális, testi és szellemi fogyatékossággal élő is áldozatul estek.

Lengyelország 1940-es lerohanása után az SS hozta létre az Auschwitz melletti táborrendszert, amelyet kezdetben lengyel foglyok számára szántak munkatábornak. A láger bejárata felett az „Arbeit macht frei” felirat állt, amelynek jelentése: a munka szabaddá tesz.

Az auschwitzi törzstáborban, valamint az 1942-ben a közeli Birkenauban létesített koncentrációs táborban építették fel az első gázkamrákat. A törzstáborban 1941 szeptemberében gyilkolták meg az első áldozatokat ciángázzal (Zyklon B), az iparszerű népirtás 1943 márciusában, négy krematórium üzembe helyezésével vette kezdetét.

A gázkamrákhoz tartó halálmenet 1944-ben / Fotó: mult-kor.hu

Auschwitz–Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált. Az ide érkező foglyok egy idő után már sorszámot sem kaptak, 70–75 százalékukat pedig azonnal megölték. Az emberek tervszerű megsemmisítése csak 1944 késő őszén ért véget, a foglyok nagy részét 1945 elején, a szovjet csapatok közeledtével legyilkolták vagy gyalogmenetben nyugat felé terelték. Az auschwitzi tábort a szovjet csapatok 1945. január 27-én szabadították fel.

Foglyok a felszabadított auschwitzi táborban, 1945. január / Fotó: mult-kor.hu

A német katonák a birkenaui gázkamrákat felrobbantották, hogy ezzel is eltűntessék a tömegmészárlás nyomait. A mai napig nem tudni pontosan, hány ember esett áldozatul a táborokban végrehajtott emberirtásnak. A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai holokauszt áldozatainak száma öt- és hatmillió közé tehető. A becslések alapján a holokauszt során meggyilkolt minden tizedik áldozat magyarországi zsidó volt, számuk 500 és 600 ezer közé tehető

Emlékezés a helyi közösségre

Bián és Torbágyon a XIX. század végén élt a legtöbb izraelita család, számuk ekkor mintegy 70–90 fő volt. A XX. század elején a fővárosban megjelenő új munkalehetőségek hatására a helyi zsidó közösség lélekszáma csökkenni kezdett. A biaiak közül is sokan költöztek az egykor „zsidó gyarmatként” is emlegetett Újpestre, ahol az induló vállalkozások és gyárak kínáltak megélhetést. Azok azonban, akik a két faluban maradtak, a közösségek megbecsült tagjaivá váltak: gazdálkodóként, iparosként, kereskedőként és patikusként is fontos szerepet töltöttek be a helyi társadalomban.

A holokauszt tragédiája 1944 májusában érte el a biai és torbágyi zsidó közösséget. Ennek emlékére – nyolc évtizeddel később – Biatorbágy Város Önkormányzata és az Értéktár Bizottság emléktáblát állított azon a téren, ahonnan 1944. május 24-én a zsidó családokat elhurcolták. A túlélők közül mindössze egyetlen személy tért vissza a településre, a többiek külföldön telepedtek le. Forrás: index.hu

Biatorbágyon 2023-ban indult el az egykori biai és torbágyi zsidóság történetének feldolgozása. A helytörténeti kutatómunka 2024-re érett be, amikor megjelent a „Bia–torbágyi zsidóság emlékezete” című emlékkötet, amely bemutatja az elhurcolt közösség történetét. A kutatómunka mellett kitisztították a biai zsidó temető nagy részét is, így a kegyeleti helyek ismét látogathatóvá váltak.

Fotó: Daragó Napsugár / Index

2025-ben a Zsidó Kultúra Európai Napján Kehila-díjjal ismerte el a Menház- Zsidó Kulturális és Közösségi Központ Bihari Zoltán "A bia-torbágyi zsidóság emlékezete" című könyv szerkesztőjének és társszerzőjének munkáját.

Borító fotó: pixabay.com