A TAKSZÖV Galéria szeptember 29-én megnyílt tárlatán festmények és grafikák vezetnek végig az ébrenlét és az álom határmezsgyéjén, miközben a művekhez kapcsolódó álmoskönyvi megfejtések újabb értelmezési lehetőségeket kínálnak. A Magyar Képzőművészeti Egyetem két hallgatójával a kiállítás apropóján beszélgettünk közös munkáról, inspirációkról és arról, hogy mit kezdhet egy művész az álmai képeivel.

Honnan jött a „Mikor felébredünk…” kiállítás ötlete? Mi volt az első alapkoncepció, amiből elindultatok?

Lakó Dorka: Korábban már több közös kiállításunk volt, például egy olyan tárlat is, amelynek az angyalok adták a tematikáját. Most viszont egy váratlan lehetőségként érkezett a meghívás, ezért a már meglévő munkáinkhoz kellett koncepciót találnunk. Mivel az álom témája mindkettőnk alkotásaiban erősen jelen van, kézenfekvőnek tűnt erre építeni a kiállítást. A koncepció kialakításában Nagy Nikolett kurátor volt segítségünkre, aki segített körvonalazni és egységbe rendezni a tárlatot.

Szécsi Ödön: Egyikünk sem úgy dolgozik, hogy előre felépít egy szigorú koncepciót. Inkább utólag vesszük észre azokat a motívumokat és témákat, amelyek visszatérnek a munkáinkban. Az álom ilyen téma. Számomra nem maga az álom az érdekes, hanem az álomszerűség: az álom logikája vagy éppen logikátlansága, az a különös tér, amely egyszerre ismerős és bizonytalan.

Hogyan jelenik meg az álomszerűség a képeiteken?

Lakó Dorka: Több munkám ihletforrását népmesék és különböző népek eredetmítoszai adják. Olyan terek foglalkoztatnak, amelyek az emberiség előtti, szakrális állapotot idéznek meg, és szorosan kapcsolódnak a természethez. Ezek számomra jelképes terek, amelyekben olyan történetek jelennek meg, amelyek ismert legendákra utalnak. Képeimen olyan szimbólumrendszert építek fel, amely egyszerre kötődik a valósághoz és egy mítikus, álomszerű világhoz. Ennek gyakori helyszíne az erdő vagy a mező.

Szécsi Ödön: Az álom számomra úgy jelenik meg, mintha alkotás közben is álmodnék, és csak később kellene megfejtenem, hogy tulajdonképpen mit álmodtam. A mitológiai és vallási képi elemek mellett egyre inkább a többértelmű, ambivalens szimbólumok foglalkoztatnak, amelyek nem adnak egyetlen egyértelmű értelmezést.

Álmoskönyvi megfejetések is helyet kapnak a kiállítótérben. MIlyen formában?

Lakó Dorka: Rövid szövegek kísérik a műveket, amelyekben megnevezzük azokat a szimbólumokat, amelyekkel régóta dolgozunk, és leírjuk, hogy számunkra mit jelentenek. A kurátorunk segített ezt a rendszert kialakítani, emellett Krúdy Gyula Álmoskönyvéből is keresett olyan megfejtéseket, amelyek kapcsolódnak az alkotásokhoz.

Milyen hatással vagytok egymásra művészként?

Szécsi Ödön: Egy pár vagyunk, elég régóta együtt élünk, mégsem jellemző, hogy fizikailag egy térben, közösen alkotnánk. Ugyanakkor nagyon hasonlóan gondolkodunk a világról, gyakran ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak bennünket. Érdekes módon mindkettőnk munkáiban visszatérő motívum például a ház vagy a házikó. Ez nem tudatos döntés, már azt sem tudjuk, melyikünk kezdte használni először, csak egyszer arra lettünk figyelmesek, hogy mindkettőnk képein megjelenik. Nehéz megmondani, hol kezdődik és hol ér véget az egymásra hatásunk, inkább egy természetes, organikus folyamatnak érzem.

Lakó Dorka: Nagyon hasonló közegben élünk, sokszor ugyanazokat a könyveket olvassuk, hasonló dolgok érdekelnek minket. Elkerülhetetlen, hogy ezek a közös élmények és inspirációk valamilyen formában az alkotásainkban is megjelenjenek.

Milyen módon kapcsolódtok Biatorbágyhoz?

Lakó Dorka: Gyerekként hat évet éltem Biatorbágyon, itt töltöttem az óvodás éveimet. A Pecató közelében, a Hóvirág utcában laktunk, amelynek végében egy gyönyörű természetvédelmi terület található. Nagyon meghatározó emlékeim kötődnek ehhez a tájhoz. A munkáimban többször is visszatér ez a helyszín, leginkább a mező szimbólumán keresztül. Már gyerekkorom óta foglalkoztat a növények és az állatvilág sokszínűsége, ezért ezek az élmények máig meghatározzák a képi világomat. Ma is gyakran visszajárunk, ráadásul van itt egy családi házunk is, amelyet szeretnénk felújítani.

Szécsi Ödön: Ezen kívül van még egy biatorbágyi szál. A bátyám zeneszerző, felesége pedig Sz. Tóth Ágnes fuvolaművész, aki Biatorbágyon tanít. Számunkra természetes volt, hogy ő nyissa meg a kiállítást egy fuvoladarabbal.

Most, hogy a festmények és grafikák felkerültek a falakra, milyen hangulatot sugároznak együtt az alkotások?

Lakó Dorka: Nagyon jó érzés látni őket együtt. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel. A galéria tere is sok lehetőséget kínál, így a művek igazán jól érvényesülnek benne.