
Mit tehetünk az okoseszközök helyett a valódi kapcsolódásért? – telt házas előadás Biatorbágyon
Pöltl Ákos családbiztonsági szakértő június 2-án egész nap Biatorbágyon tartott előadásokat a digitális túlhasználat veszélyeiről és a valódi kapcsolódások fontosságáról. Délután öt órakor a szülők töltötték meg a Faluház termét, hiszen a Z generációt érintő digitális válság ma gyakorlatilag minden család életét meghatározza.
Megtelt a Juhász Ferenc Művelődési Központ nagyterme június 2-án, pedig ezúttal nem ismert zenész és nem stand-upos állt a színpadon, hanem egy családbiztonsági szakértő. Pöltl Ákos, a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ digitális gyermekvédelmi szakértője másfél órán át beszélt arról, hogyan sodorja el a gyerekeket a kontrollálatlan okoseszköz-használat, és mit tehetnek a szülők, hogy visszaadják nekik a valódi gyerekkort.
A programot a Szülők a valódi gyermekkorért biatorbágyi mozgalom szervezte, délelőtt három iskola – a Ritsmann, a Biai Gáspár Református Általános Iskola és a Czuczor Gergely Általános Iskola – felsős diákjai hallgathatták meg az előadást. Délután pedig a szülők számára is nyílt meg a Faluház nagy terme, a szervezőknek köszönhetően, ingyenesen.
Miért baj a túl sok képernyő?
Pöltl Ákos világosan fogalmazott: a kontrollálatlan digitális eszközhasználat súlyos károkat okoz a gyerekek fejlődésében.
A közösségi média korai használata drasztikusan növeli a depresszió kockázatát. A 2020-as Project Mercury kutatás megmutatta, hogy már egy hónap közösségimédia-szünet is jelentős javulást hozott: csökkent a szorongás, a magány és a társas stressz. Az előadó kitért az agyfejlődésre is. A lányok agya 21, a fiúké 23 éves korig fejlődik ki, de a modern idegtudomány még jóval árnyaltabb képet mutat. A kutatások szerint az agy különböző területei eltérő ütemben érnek, és a prefrontális kéreg, amely az önkontroll és döntéshozás központja, akár 30–32 éves korig is fejlődhet. Az agyfejlődés egy hosszú, fokozatos folyamat, amely jóval tovább tart, mint ahogy korábban gondoltuk. Ez is azt bizonyítja, hogy a gyerekek agya nem képes önkontrollra az okostelefonokkal szemben, ezért ezt a szülőnek kell biztosítania.

A szakértő szerint a digitális platformok működését is érdemes megérteni: a gyerekek figyelméért folyik a harc, hiszen ebből lesz a profit. A YouTube, TikTok, Instagram, videójátékok mind ugyanarra építenek: minél tovább bent tartani a gyereket.
Dopamin, függőség, digitális drog
Az előadó közérthetően magyarázta el, hogyan borítja fel az okostelefon a gyerekek dopaminháztartását. Ha a gyerek már nem akar kimenni focizni, nem megy el zeneórára, nem találkozik barátokkal, csak a telefon érdekli, az már függőség jele. A megoldás pedig: legalább egy hónapos digitális detox.
A mesterséges intimitás veszélyére is felhívta a figyelmet a szakértő, külön kitért az AI‑társakra és chatbotokra is. A gyerekek 52%-a használja, és sokan azt mondják: „jobb, mint a valódi barátok”. Ez azonban hamis közelség, amely a nárcizmust és a valós kapcsolatoktól való félelmet erősíti.
Pöltl Ákos nemcsak a problémát akarta megmutatni, hanem valódi kapaszkodókat is adni a szülők kezébe. Ezért a téma egyik legnagyobb nemzetközi szaktekintélye, Jonathan Haidt szociálpszichológus ajánlásait is megosztotta arról, hogyan lehet visszaadni a gyerekeknek egy egészségesebb, kiegyensúlyozottabb gyerekkort. Haidt szabályai világosan jelzik, hogy a telefonalapú gyerekkor súlyos mentális terheket ró a fiatalokra, ezért a szülők és az iskolák közös felelőssége, hogy újra kereteket adjanak a digitális térnek.
Jonathan Haidt szabályai:
1. Okostelefon 14 év alatt: nem. Ebben a korban a gyerek idegrendszere még nem bírja az okostelefon ingerszintjét, ezért csak analóg, internet nélküli készüléket javasol.
2. Közösségi média 16 év alatt: nem. A korai használat bizonyítottan növeli a depresszió és szorongás kockázatát, Ausztrália már jogszabályban is védi ezt a korhatárt.
3. Okostelefon‑mentes iskolák. A tanulás és a közösségi élet csak akkor működik jól, ha a gyerekek nincsenek folyamatos digitális ingerben.
4.Több felügyelet nélküli szabad játék. A kreativitás, önállóság és problémamegoldás alapja, és az egyik legerősebb mentális védőfaktor.
5.AI‑társ használatát csak 18 év felett ajánlja a szakértő, mivel a mesterséges társak hamis biztonságot adnak, és torzíthatják a valós kapcsolatokhoz való viszonyt.
A Kapcsolj ki! mozgalom alapítója felvázolta a saját gyakorlati tanácsát is a szülőknek. Alapprobléma, hogy a gyerekek 90 %-a alszik az okostelefonja mellett. Ezért fontos, hogy ne vigye be a gyerek az okostelefont a hálószobába, de a szülők sem, mutassanak példát ebben.
Pöltl Ákos gyakorlati szabálya a digitálisan egészséges gyerekkorért:
1. Telefonmentes hálószoba : se a gyerek, se a szülő ne vigye be a telefont alváshoz.
2. Te vagy a főnök : a szülő állítja fel a kereteket, nem a gyerek.
3. Digitális szabályok otthon (tech audit): ha az étkezőasztalnál nincs telefon, akkor tényleg nincs, a szülő is elteszi.
4.Első telefon analóg: a gyerek első készüléke csak hívásra legyen alkalmas, internet nélkül.
5.Szülői felügyeleti szoftver: kötelező, amíg a gyerek nem képes önkontrollra.
6.Tiltás magyarázattal: a szabály akkor működik, ha érti, miért van.
7.Vegyél egy nyomtatót : a tanulás ne képernyőről történjen.
8. Tech‑mentes vasárnap :heti egy nap teljes digitális pihenő.
9.MI‑mentes ház : a mesterséges társak és chatbotok ne legyenek jelen a gyerek életében.
A közösség ereje – csak együtt működik
Ami a legfontosabb, és amit Pöltl Ákos külön hangsúlyozott: a digitális túlhasználat problémájára nincs egyéni megoldás, csak közösségi. Otthon és az iskolában ugyanazoknak a szabályoknak kell érvényesülniük, különben a gyerek két világ között reked. Ennek egyik legjobb hazai példája a gödöllői Búzaszem Iskola, ahol nem gyerekeket, hanem családokat vesznek fel, mert a szabályok csak akkor működnek, ha mindenhol ugyanaz a rend. A gödöllői modell annyira sikeres, hogy hétszeres a túljelentkezés, és már a középiskolai folytatás előkészítése is zajlik. Pöltl Ákos, a Kapcsolj ki! mozgalom alapítója szerint ez a jövő útja: a technológia helyett a gondolkodás legyen előnyben, és olyan iskolai‑szülői közösségek jöjjenek létre, amelyek közösen tartják fenn a szabályokat.
A Kapcsolj ki! mozgalom nemcsak előadásokat tart, hanem nagyköveteket képez, hogy helyben, a saját közösségeikben tudjanak változást indítani. „Nem mi akarunk mindenhová elmenni, lokális nagyköveteket képzünk, akik saját környezetükben tudnak hitelesen segíteni” – mondta az előadó. Az első analóg nagykövetképzés épp most szombaton indul a Semmelweis Egyetemen.
Ez a szemlélet adja a reményt: ha a családok, az iskolák és a helyi közösségek összefognak, akkor a gyerekek visszakaphatják azt, ami a legfontosabb: a valódi, offline gyerekkort.
Galéria




