A Szent Gellért-díj a Székesfehérvári Egyházmegye pedagógusainak adományozott elismerés, amelyet a kiemelkedő nevelő-oktató munkáért ítélnek oda. Ildikó számára pedagógusként és közösségvezetőként éppúgy fontos a gyermekek kísérése és a keresztény értékek átadása, mint a rászorulók támogatása. A Torbágyi Karitász Csoport vezetőjeként immár húsz éve dolgozik azért, hogy a segítség valóban azokhoz jusson el, akiknek szükségük van rá. A kitüntetés apropóján hivatásról, közösségről, hitről, szolgálatról és a helyi Karitász jövőjéről beszélgettünk vele.

B.T.: Hogyan értesült arról, hogy felterjesztették a Szent Gellért-díjra, és milyen érzések kavarogtak Önben, amikor átvette az ezüst fokozatú elismerést?

L.SZ.I.: Teljesen váratlanul ért, talán látszott is az arcomon a meglepődés. Természetesen jól esett püspök atya és dr. Rubovszky Rita elismerő kézfogása. Örömmel töltött el, mert ez a díj Biatorbágynak is szól, a Czuczor Iskolának, annak az elismerése, hogy jó úton haladunk.

B.T.: Egy ilyen rangos egyházmegyei díj mindig egyfajta mérföldkő. Kiknek a támogatása, jelenléte volt a legfontosabb Önnek ezen az úton?

L.SZ.I.: Sokáig Budapesten tanítottam, de most már egészen czuczorosnak érzem magam. Köszönöm iskolám vezetőségének is a támogatását, azt, hogy kaptam bizalmat, pedagógusi szabadságot a tanítás során. A csillogó szemű gyermekek visszajelzései, a támogató családok is mind segítettek.

B.T.: Idén éppen tíz éve, hogy a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola és Gimnázium pedagógusaként dolgozik. Ha visszatekint erre az évtizedre, mi az, ami a legnagyobbat változott Önben vagy az iskola életében?

L.SZ.I.: Különös helyzet helyben tanítani, ismerős családok csemetéit nevelni, oktatni. Amikor igent mondtam a Czuczorban, akkor fogalmazódott meg bennem, hogy nem véletlenül élek ezen a településen, ebben az egyházközségben. Milyen gyümölcsöző lesz, ha a munkám során az itt elvetett mag szárba szökken, és itt gyarapodik, itt fejlődik. Boldog vagyok, hogy unokáimnak már nem kell Budapestre ingázni, mert helyben is megkapják a keresztény értékeket.

B.T.: A méltatásában kiemelték, hogy munkája rengeteg gyermek, család és kolléga életében hagyott mély nyomot. Mi az a legfontosabb szellemi vagy lelki útravaló, amit mindenképpen szeretne átadni a diákjainak?

L.SZ.I.: Fontos számomra, hogy a körülöttem élők megtapasztalják Krisztus szeretetét, akár rajtam keresztül. Küldetésemnek érzem a jót tenni, hitre, tudásra, szép életre nevelni a tanítványaimat, a településen élőket támogatni, segíteni. Az iskola megalakulása óta részt vállaltam tapasztalatommal, tudásommal, ötleteimmel a Czuczor formálásában. Ezt tettem, teszem tanítóként, közösségvezetőként, kollégaként, munkaközösség-vezetőként, mentorként egyaránt. Úgy érzem, még van feladatom iskolánk színvonalas oktatás-nevelési folyamatában dolgozni, ezt a közösséget erősíteni. Lelki útravaló? Nem önmagunknak élünk, a közösség meghatározó. A szeretet a legnagyobb erő, amely átformálja a szíveket, akár az egész világot. Nem kell tökéletesnek lenni, csak hallgatni a belső hangra, és tenni a jót. Úgy legyünk jelen a világban, hogy Isten ragyogjon át rajtunk.

B.T.: Miben látja a katolikus iskola legnagyobb erejét és felelősségét a mai, modern világban?

L.SZ.I.: Ahogy Rubovszky Rita előadásában is elhangzott, a katolikus iskola küldetés, nem szolgáltatás. Fontos, hogy jól közvetítse a keresztény értékeket, adja tovább a hit, a remény kincseit, legyen befogadó. Fontos a vallásos nevelés, a személyi méltóság tisztelete, a nemzeti hagyományok iránti elköteleződés, a művészeti és érzelmi nevelés, amely a személyiségformálás meghatározó része. Célja, hogy mindenki megtalálja saját hivatását. Fel kell vértezni fiataljainkat, hogyan tudják legyőzni a rosszat, és hogy egy valódi közösséghez tartozzanak. A katolikus iskola csak akkor teljesíti küldetését, ha a családokra is hatással van, és a szülői közösség is tevékenyen részt vállal az iskola életében, ezáltal hiteles példa lesz a tanulók előtt.

B.T.: A pedagógusi hivatás mellett a helyi Karitász csoport vezetőjeként is fáradhatatlanul dolgozik. Honnan meríti az energiát ehhez a sok munkához?

L.SZ.I.: A Torbágyi Karitász Csoport immár 20 éves, célunk az alapítás óta ugyanaz, hogy mindenkinek „legyen embere”. Azon fáradozunk, hogy elérjük a társadalom peremére szorult embertársainkat, a szükséget szenvedőket, akár anyagi, akár lelki segítséget igénylőket. Nekem feltöltődést jelent a szeretetszolgálat, önkéntes társaimmal naponta megtapasztaljuk a jó Isten ajándékait. Mert amikor adunk, akkor mi is kapunk, hisz jót tenni jó! Terepen lenni megtiszteltetés, a rászorulókkal való találkozás megerősít. Ezenkívül a közös imádság, szentségekhez járulás, lelkigyakorlatok, zarándoklatok, egyházmegyei és országos találkozók mind töltekezést jelentenek.

B.T.: Mi a helyi Karitász legnagyobb kihívása jelenleg, és melyek azok a pillanatok, amelyek a legtöbb megerősítést adják Önnek ezen a téren?

L.SZ.I.: A Karitász legnagyobb kihívása jelenleg a megújulás, hogy fiatalok is csatlakozzanak hozzánk. Hálás vagyok, mert imáink, hirdetésünk nyomán új tagokkal bővültünk. Hamarosan köszöntjük idős testvéreinket Szent Erzsébet napján, már szervezzük az Adventi Udvar rendezvényünket, és az elmaradhatatlan adventi tartós élelmiszer-gyűjtést is, amiben várjuk az ifjúság aktív közreműködését. Maradandó élmény megtapasztalni, hogy itt Biatorbágyon mennyi jó ember él, aki szeretne segíteni. Ebben a folyamatban a Karitász szervezet működik közre, hogy célt érjenek az adományok. Egyedül kevésnek érezhetjük magunkat a sok feladathoz, de a közösség ereje csodákra képes! XIV. Leó pápa is buzdít, hogy keressük ezeket a találkozásokat. „Így világítson világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket és magasztalják mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

B.T.: Hogyan kapcsolódik össze és erősíti egymást a mindennapjaiban a katedra világa és a rászorulók felé irányuló felebaráti szeretet?

L.SZ.I.: Egy katolikus iskolában legalább annyira fontos a nevelés, mint az oktatás. Nálunk a keresztény értékrend mindenen áthat. Diákjainkat buzdítjuk, hogy tiszteljék, szeressék egymást, legyenek Jézus barátai. Bátorítjuk, hogy akár kilépve a komfortzónájukból, tapasztalatot gyűjtsenek a náluk rosszabb helyzetben élőkről. Erre remek alkalom például gimnazistáink önkéntes óráinak gyűjtése plébániánkon, különböző akciókba is sikerül bevonni őket. A fiatalok fogékonyak és nyitottak az irgalmasságra, érzékenyek a szociális nehézségekre. A kisebbek lelkesen készítik adventben az angyalbatyut. Évek óta egyre több karácsonyi csomagot állítanak össze diákjaink, amelyeket kárpátaljai gyermekeknek juttatunk el a Karitászon keresztül.

B.T.: Az egyházközség rendkívül büszke Önre és hálás a munkájáért. Mit jelent Önnek ez a közösség, amelynek Ön is aktív és meghatározó tagja?

L.SZ.I.: Több mint 30 éve élek itt, férjem ide született. Sokat jelent számomra, családunk számára a torbágyi egyházközség, a torbágyi hívek. Itt nőttek fel gyermekeim, ezer szállal kapcsolódunk már ide. Sokáig képviselő-testületi tagként is dolgoztam. Több közösség tagjaként veszek részt a hitéletben, a plébánia és templom körüli munkában. De ez természetes, keresztényként kötelességünk feladatot vállalni, hisz nem látszatra cselekszünk, hanem Krisztust szolgáljuk a ránk bízottakban.

B.T.: Zárásként megosztaná, hogy mit kíván önmagának, a diákjainak és a Karitász csoportnak a következő évekre?

L.SZ.I.: Krisztust követő, egymásért és a teremtett világért felelős, elkötelezett, hiteles életet élni. Mindenért hálát adni. Ahogy Teréz anya fogalmaz: „Tegyünk meg mindent, hogy Krisztus szeretete éljen az emberek között.”

Fotók: Dr. Lehelné Szentjóby Ildikó