Nemzeti Összetartozás Napja Biatorbágyon
Kultúra

Nemzeti Összetartozás Napja Biatorbágyon

Június 4-én este a Dózsa György úti Trianon-emlékműnél gyűltek össze a biatorbágyiak, hogy közösen emlékezzenek meg a 106 évvel ezelőtt aláírt békeszerződésről és annak következményeiről. A városi ünnepség a történelmi múlt felidézéséről, a nemzeti egység megőrzéséről és a határokon átívelő magyar közösségek kapcsolatáról szólt.

2026. június 4.
1 perc olvasás

A megemlékezés a Himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, majd Lux Ádám előadásában Wass Albert Üzenet haza című verse hangzott el. A színművész az est folyamán Móricz Zsigmond, Karinthy Frigyes és Szép Ernő műveinek tolmácsolásával is gazdagította az ünnepi alkalmat.

Kocsis József, Biatorbágy polgármestere beszédében a nemzeti identitás megőrzésének fontosságát, valamint a közös kultúra, nyelv és történelem szerepét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy akárcsak őseink esetében, ebben a politikailag és gazdaságilag is bizonytalan időszakban ismét felértékelődik a közös érdekek előtérbe helyezése az egyéni szempontokkal szemben.

Az eseményen megjelent és rövid köszöntőt mondott Nagy Ferenc, Nagydobrony polgármestere is, aki a testvértelepülések közötti kapcsolatok jelentőségéről beszélt, valamint – csatlakozva Kocsis József gondolataihoz – elmondta, hogy az elmúlt 106 év bebizonyította: a magyarságot nem lehet szétszakítani. Horváth Tamás polgármester vezetésével Alistálról is érkezett küldöttség.

Ezután az önkormányzat, a helyi intézmények, civil szervezetek és közösségek képviselői koszorúkat helyeztek el az emlékműnél. Az ünnepség méltóságát a II. János Pál Cserkészcsapat zászlóőrsége is emelte.

A megemlékezés a Szózat közös eléneklésével zárult, majd a résztvevők mécseseket helyeztek el a torbágyi Országzászlónál az emlékezés jegyében.

Fotók: Puskás Dávid

 

Galéria

Gallery image 1
Gallery image 2
Gallery image 3
Gallery image 4
Gallery image 5
Gallery image 6
Gallery image 7
Gallery image 8
Gallery image 9
Gallery image 10
Gallery image 11
Gallery image 12
Gallery image 13
Gallery image 14
Gallery image 15
Gallery image 16
Gallery image 17
Gallery image 18
Gallery image 19
Gallery image 20
Gallery image 21
Gallery image 22
Gallery image 23
Gallery image 24
Gallery image 25
Gallery image 26
Gallery image 27
Gallery image 28
Gallery image 29
Gallery image 30
Gallery image 31
Gallery image 32
Gallery image 33
Gallery image 34
Gallery image 35
Gallery image 36
Gallery image 37