
Összefogás az állatokért
Sok érdeklődőt vonzott október 10-én a törökbálinti városháza mögötti területen megrendezett „Állati jó nap!”. A családi élmények mellett a felelős állattartás és az állatvédelem is főszerepet kapott. A több héten át tartó adománygyűjtés eredményét a nap végén adták át az állatmenhelyeknek.
Az állatok világnapjához kapcsolódó eseményt a választókerületben működő TISZA Szigetek azzal a céllal rendezték meg, hogy közelebb hozzák az állatvédelem kérdéseit a családokhoz. A rendezvény szakmai előkészítéséhez Pósfai Gábor országgyűlési képviselői irodája is csatlakozott, ahová korábban több, állattartással és állatvédelemmel kapcsolatos kérdés érkezett.
A gyerekek körében különösen népszerűek voltak a kutyás programok. Az SOS Mentőkutya Egyesület bemutatója és a rendőrkutya-bemutató egyaránt sokakat vonzott. A résztvevők megismerhették, milyen fontos szerepet töltenek be a képzett kutyák az emberek segítésében és a rendőri munkában.
A legkisebbek egyik legnagyobb kedvence a Budakeszi Vadaspark állatbemutatója volt. A rovaroktól a siklókig számos állattal találkozhattak, és olyan élőlényeket is közelebbről megismerhettek, amelyek mellett a hétköznapokban talán észrevétlenül mennek el. Az „Otthonunk kicsiny hősei” című program az állatvilág sokszínűségére irányította a figyelmet.
A felnőttek közül a legtöbben dr. Pallós László állatjólétért felelős helyettes államtitkár előadására voltak kíváncsiak. A felelős állattartás témája azért is fontos, mert egy háziállat befogadása hosszú távú elköteleződést jelent, a szeretet mellett az állat szükségleteinek ismeretére és megfelelő gondoskodásra is szükség van.
A nap során szó esett a bűnmegelőzésről, az állatok elsősegélynyújtásáról, valamint arról is, hogyan nevelhetjük a gyerekeket az állatok szeretetére és megértésére. Az előadások és bemutatók így a közös élményeken túl olyan tudást is adtak, amely a mindennapokban segítheti a felelős döntéseket.
A rendezvény végén kézzelfogható segítség is jutott az állatvédelemben dolgozóknak, átadták az állatmenhelyeknek a TISZA Szigetek által hetekig gyűjtött adományokat. Az összefogás eredménye azokhoz került, akik nap mint nap a gazdátlan és segítségre szoruló állatokról gondoskodnak.
Fotók: Nagy Zsófia, Shack Domonkos
Galéria







