A 25 éves jubileumát ünneplő Boldog Gizella Otthon 2001 óta meghatározó része Biatorbágy életének, ahol nap mint nap azért dolgoznak, hogy az idősek valódi otthonra találjanak. A negyedszázados évforduló egyben mérföldkő is: Dr. Egervári Ágnes átadja a stafétát lányának, Radnai‑Zulauf Ritának. A május 7-i jubileumi szakmai napon a generációváltás szimbolikus pillanata is megtörtént.

Az elmúlt 25 évben gyakorlatilag belenőttél abba a világba, amit a szüleid építettek. Milyen volt gyerekként, fiatal felnőttként látni, hogyan dolgoznak, hogyan élnek együtt a hivatásukkal?

Emlékszem, amikor az intézmény indult, épp akkor kezdett elterjedni a mobiltelefon. A szüleim sokáig tiltakoztak ellene, mert úgy gondolták, nem kell, hogy állandóan elérhetőek legyenek. Aztán a Gizella Otthon miatt eljött a pillanat, amikor már nem volt kérdés: kell a mobil. Soha nem felejtem el, amikor azon vitatkoztak, el lehet‑e menni a strandra úgy, hogy két órán át nem elérhetőek. Rájöttek, hogy nem. Onnantól a naptej mellé a telefon is bekerült a strandtáskába.

Mennyire volt egyértelmű, hogy egyszer te veszed át az intézmény vezetését?

Egyáltalán nem volt az. A szüleim hozták létre az otthont, de soha nem neveltek bennünket arra, hogy majd valamelyikünk átvegye. Aztán jött a COVID, ami az otthon életében is óriási terhet jelentett. Az intézmény addigra már annyira kinőtte magát, hogy a vezetés egyre több energiát követelt édesanyámtól. Közben országos szakmai szerepet is vállalt, neurológusként a demencia és az interprofesszionális gondozás területén dolgozott, és a járvány alatt orvosként menedzselte végig az Otthont. Én ekkor kerültem képbe. Közgazdászként végeztem, tíz év üzleti tanácsadás után már éreztem a kiégés jeleit. A férjem vetette fel először, hogy itt a lehetőség egy éles váltásra, ahol közvetlenül tudok segíteni, jobban látszik a munka értelme. És igaza lett.

Fokozatosan vetted át a vezetői feladatokat?

A május 7-i szakmai napon, az idősgondozás új kihívásairól szóló rendezvényen édesanyám szimbolikusan átadta nekem a stafétát. A valóságban ez a folyamat már évekkel ezelőtt elkezdődött: fokozatosan vettem át tőle a feladatokat. 2021-ben egy szervezetfejlesztési felmérést végeztünk egy kisebb önkéntes csapattal, hogy átlássuk, hogyan működik valójában az otthon. Két dolog vált világossá: az intézmény elsősorban a lelkiismeretes, elkötelezett emberekre támaszkodik, nem pedig a jól szabályozott folyamatokra. A másik felismerés az volt, hogy a száz idős lakó igényeit csak akkor tudjuk igazán jól kezelni, ha létrehozunk egy olyan rendszert, amely átláthatóvá és követhetővé teszi az ápolói munkát. Így született meg 2021-ben a GÉSA (Gondozást Segítő Alkalmazás) ötlete, egy feladatmenedzselő rendszer az ápolóknak. Azóta több idősotthon is átvette, ami számunkra is visszaigazolás: jó irányba indultunk el.

Ha jól tudom, erősen meghatároz az osztrák kultúra. Mit hoztál magaddal abból a mentalitásból?

Hétéves voltam, amikor Ausztriába költözött a család, ott jártam általánosba és középiskolába, németül érettségiztem, majd 2007-ben jöttem haza, amikor felvettek a Corvinusra. Tizenegy év alatt mélyen magamba szívtam az osztrák mentalitást, ami sok mindenben más, mint a magyar. Az osztrákok jóval kevésbé stresszesek, kiegyensúlyozottabbak. Viccesen szoktuk mondani, hogy kevesebbet jártak arra a törökök, a tatárok pedig egyáltalán nem. Tényleg érződik rajtuk ez a fajta történelmi könnyedség. Kevesebb a kényszeres fejlesztés, a folyamatos bizonyítási vágy, többet számít a mindennapi jóllét, kiegyensúlyozottság.

Érdekes módon, amikor kiköltöztünk Ausztriába, nem eltávolodtunk, hanem közelebb kerültünk a sváb gyökereinkhez. A családfánk biatorbágyi ága kb. 300 évre visszavezethető, és a sváb identitás ma is meghatározó. A Radnai név már magyarosított forma, de Reichenbach név alatt rengeteg rokonunk fellelhető. A közösségi aktivitás szintén része a családunknak: volt köztünk több önkormányzati képviselő és sok generációval ezelőtt bíró is Biatorbágyon.

Édesanyád háttérbe vonult, de szakmailag továbbra is nagyon aktív. Miben folytatja a munkáját?

Intézményvezetőként vonul nyugdíjba, de szakmailag egyáltalán nem lassít. A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen a demencia szaktanácsadás szakfelelőse lesz, a Szociális Klaszter elnökeként pedig továbbra is részt vesz az Alzheimer Europe munkájában.

Én is azt látom, az intézmény napi operatív vezetése a munka kisebb része. Két pici gyerekem van, 1 és 3 évesek, ezért különösen fontos, hogy stabil vezetőség vigye a vállán a mindennapokat, és szerencsére így is van. Ha heti egy‑két napot nem tudok bent lenni, az nem rengeti meg a működést. A szakmai színvonal viszont folyamatos energiát igényel. Ezért fontosak a konferenciák, a kapcsolódás a szakmai közeghez, és ezért kiemelt jelentőségű a Gizella‑napok megszervezése is minden évben. Ezek adják meg azt a tudást és lendületet, amivel az Otthon hosszú távon is magas szinten működhet.

Az évek során hogyan változtatott meg az, hogy az idős generációval foglalkozol?

Ha az ember nap mint nap idősek között él és dolgozik, óhatatlanul máshogy kezd látni mindent. Az Otthon lakói életüknek abban a szakaszában vannak, amikor már biztosan tudják, hogy nem meggyógyulva térnek vissza a korábbi családi közegbe. Ez óriási felelősség: nagyon nem mindegy, hogyan telnek az utolsó éveik. Az élet íve az Otthonban élesebben látszik: gyerekként, majd felnőve folyamatosan tágulnak a lehetőségeink, időskorban pedig lassan beszűkülnek testileg és szellemileg is. Ez az élet természetes lüktetése. Ha valaki 95 évesen csendben, méltóságát megőrizve végleg elalszik, az nem tragédia. Talán ezt tanultam meg a legmélyebben.

Melyek a legfontosabb célok a jövőre nézve?

Az egyik legnagyobb feladatunk az otthon bővítése. Jelenleg 110 lakónk van, de a várólista ennek a duplája. Ez a szám nem fog csökkenni, sőt: az idősellátás iránti igény folyamatosan nő. Ezért gondolkodunk az épület bővítésén, amihez még meg kell teremtenünk a finanszírozási hátteret. Most a tervezési szakaszban vagyunk: feltérképezzük, milyen uniós pályázati forrásokat tudnánk bevonni. Bízunk benne, hogy lesz lehetőség, hiszen az idősellátás végső soron állami feladat. Mi pedig szeretnénk olyan kapacitást és szakmai hátteret teremteni, amely hosszú távon is biztonságot ad az időseknek.