Újabb fordulat a pátyi hulladékügyben: helyszíni bejárás és új információk
Hírek

Újabb fordulat a pátyi hulladékügyben: helyszíni bejárás és új információk

Újabb fontos fejlemények történtek a Páty határában zajló hulladékügyben. A biatorbágyi önkormányzat július 16-án civil fórumán ismertette az ügy jelenlegi állását, majd nem sokkal később megérkezett a Pest Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának válasza az önkormányzat közérdekű adatigénylésére. Július 17-én pedig Kocsis József polgármester, többek között Pósfai Gábor országgyűlési képviselővel és belügyminiszterrel tartott közös bejárást a környéken.

2026. július 17.
2 perc olvasás

A Kormányhivatal által megküldött dokumentumok szerint a területre kiadott korábbi hulladékgazdálkodási engedélyek 2017. május 31-én, illetve 2020. március 10-én lejártak, jelenleg pedig nem igazolt hatályos engedély a Páty 0163/4 és 0165/2 helyrajzi számú ingatlanokon. A 2012-es engedély alapján a telephelyen egyidejűleg legfeljebb 10 ezer tonna feldolgozásra váró nem veszélyes hulladékot lehetett tárolni, míg a 2015-ös engedély az előre meg nem határozható építési-bontási helyszíneken végzett hasznosítás napi mennyiségét 10 tonnában korlátozta.

A megküldött iratok alapján az engedélyek kizárólag építési-bontási hulladék gyűjtésére, előkezelésére, aprítására, osztályozására és hasznosítására vonatkoztak. Az önkormányzat tájékoztatása szerint nem tartalmaznak olyan felhatalmazást, amely a mésziszap vagy más hulladék rekultivációs rétegrendbe történő beépítését lehetővé tette volna.

Az önkormányzat szerint továbbra sem tisztázott több kulcsfontosságú kérdés, köztük a korábban feltárt, mintegy 30 ezer tonna szalmával kevert mésziszap sorsa, a rekultiváció tényleges állapota, valamint az, hogy 2020 után milyen jogalapon folyt vagy folyik hulladékgazdálkodási tevékenység a területen. A tisztázás érdekében iratbetekintési kérelmet nyújtanak be a Kormányhivatalhoz, és további adatokat kérnek le az OKIR nyilvános rendszeréből.

Július 17-én helyszíni bejárást is tartottak a Szily Kálmán útnál. A szemlén a biatorbágyi önkormányzat meghívására részt vett Pósfai Gábor, Pest vármegye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője és belügyminiszter, dr. Sasi Nagy Edit és Bujdosó Andrea országgyűlési képviselők, valamint Székely László, Páty polgármestere és az önkormányzat munkatársai.

A bejárás célja az volt, hogy a döntéshozók személyesen is megismerjék a helyszínt és az ügy részleteit. A találkozón elhangzott: a képviselők kezdeményezik a szükséges szakhatósági vizsgálatok elindítását. Kocsis József polgármester elmondása szerint az önkormányzat bízik abban, hogy a korábbi részleges vagy elmaradt válaszok után átfogó vizsgálat indul, amely egyértelműen tisztázza a területen folyó tevékenység jogszerűségét.

Fotók: Puskás Dávid

Galéria

Gallery image 1
Gallery image 2
Gallery image 3
Gallery image 4
Gallery image 5
Gallery image 6
Gallery image 7
Gallery image 8
Gallery image 9
Gallery image 10
Gallery image 11
Gallery image 12
Gallery image 13
Gallery image 14