Újabb rekortán érkezett a pátyi szeméttelepre: Balzer Miklós szerint sok még a megválaszolatlan kérdés
Egyéb

Újabb rekortán érkezett a pátyi szeméttelepre: Balzer Miklós szerint sok még a megválaszolatlan kérdés

A pátyi telephelyen úgy tűnik, hogy ismét rekortánlapokat helyeztek el, ami új kérdéseket vet fel a korábbi hulladéküggyel kapcsolatban - mondja Balzer Miklós, a BiatorPáty rekortánc csoport szervezője. Véleménye szerint a hatóságoknak tisztázniuk kellene, hogy a korábban problémát okozó anyagot elszállították-e, vagy a helyszínen földdel takarták le.

Tálas Tünde
2026. október 13.
3 perc olvasás

Nagy mennyiségű, raklapokra rendezett rekortán burkolat érkezett a pátyi szeméttelep területére, amivel ismét a figyelem középpontjába került a "szeméttelep-ügy".

Balzer Miklós szerint az újonnan érkezett szállítmány jelentősen különbözik attól az anyagtól, amelynek egy része korábban kigyulladt, és ami miatt több hatósági eljárás is indult.

„Ez nem ugyanaz a hulladék. A korábbi rózsaszín futópályadarabok kátrányos, aszfaltos törmelékkel voltak keverve. Amit most a telepre vittek, azok sötétzöld, nagyméretű, raklapokon tárolt rekortán lapok” – mondta lapunknak.

Balzer Miklós úgy véli, nem véletlenül kerülhettek most újabb gumilapok a telephelyre. Szerinte elképzelhető, hogy a telep üzemeltetője egy esetleges ellenőrzésre készül, és a szabályosan tárolt új anyagokkal kívánja igazolni, hogy eleget tett a hatósági előírásoknak.

„Attól tartok, hogy ha valaki csak a mostani állapotot látja, könnyen azt gondolhatja, hogy ezek azok a rekortán lapok, amelyek korábban problémát okoztak. Pedig nagyon másképp néznek ki” – mondta.

A legfontosabb kérdés az, hogy mi történt a korábban felhalmozott, kátrányos hulladékkal. Elmondása szerint személyesen is járt a területen, ahol a korábbi kupac állt.

„Amikor felmentem a telepre, a halom már nem volt ott. A területet letolták és fehér anyaggal fedték le. Több helyen kilógott az eredeti törmelék, ezeket le is fotóztam”.

Balzer Miklós korábban videófelvételeket is készített a helyszínen, amelyeket elmondása szerint a rendőrség rendelkezésére bocsátott. A telephely környezetében az utóbbi időben több teherautónyi föld megjelenését is észlelte.

Újabb és újabb földkupacok érkeztek. A földet egyelőre nem terítették szét, csak lerakták. Úgy gondolom, hogy ezeknek a járműveknek a mozgása akár önkormányzati kamerafelvételeken is nyomon követhető” – mondta.

Balzer Miklós szerint különösen fontos lenne annak tisztázása, hogy a korábbi hulladékot valóban elszállították-e, illetve történt-e helyszíni feltárás.

„Számomra az a legnagyobb kérdés, hogy ha valóban a föld alá került a kátrányos hulladék, akkor azt miért nem tárták fel és miért nem szállították el. Erre szeretnék választ kapni” – fogalmazott.

Hozzátette, a rendőrségi feljelentését a napokban kiegészíti, és további tájékoztatást kér az ügy állásáról is. Balzer Miklós hangsúlyozta, hogy a témával azért foglalkozik kitartóan, mert közvetlenül érinti a környéken élőket.

„Biatorbágyi lakos vagyok, a Nyugati lakótelepen élek. Felháborít, hogy a környezetünkkel és a termőfölddel ilyen történhet. Ez nem egy távoli ügy, hanem a közvetlen környezetünk. Ezért érzem kötelességemnek, hogy foglalkozzak vele” – mondta.

Miklós bízik abban, hogy a hatóságok a közeljövőben tisztázzák a felmerült kérdéseket, és szükség esetén megteszik a megfelelő intézkedéseket. Arra számít, hogy mihamarabb lesz rendőri intézkedés az ügyben.

Az új információkkal kapcsolatban szerkesztőségünk megkereste dr. Bartus György jegyzői kabinetvezetőt is. Tájékoztatása szerint a Balzer Miklós által rendelkezésre bocsátott felvételeket és egyéb információkat az önkormányzat továbbította a Pest Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályának, amely az ügyben illetékes hatóságként járhat el.

Hozzátette, hogy az ügyben jelenleg is folyamatban van a büntetőeljárás, a rendőrség nyomozati cselekményeket végez. Az önkormányzat a birtokába jutó valamennyi új információt megküldte a hatóságoknak, illetve továbbította a rendőrség részére is.

A pátyi telephelyen elhelyezett hulladék és az újonnan érkezett rekortánlapok ügye tehát továbbra sem tekinthető lezártnak. A helyi lakosok és a bejelentők azt várják, hogy a folyamatban lévő hatósági és rendőrségi eljárások hamarosan választ adnak a még nyitott kérdésekre, és egyértelműen tisztázzák, mi történt a korábban vitatott eredetű hulladékkal.

Korábbi cikkeink a témában:

https://biatorbagy-on.hu/news/eloltottak-a-rektortan-tuzet-a-szemettelepen

https://biatorbagy-on.hu/videos/biatorpty-rekortnc-1781193677048

https://biatorbagy-on.hu/news/izzott-es-fustolt-a-szemethalom-mi-tortenik-paty-es-biatorbagy-hataraban